Petefészek-átültetés után szült két gyermeket

Az orvosok szerint a világon elsőként egy dán nő két gyermeknek adott életet azután, hogy helyreállították termékenységét azzal, hogy petefészek-szövetét eltávolították, lefagyasztották, kiolvasztották, majd rákkezelése után visszaültették.

Magzatfejlődés

Az esemény áttörésnek számít azon a fiatal nők számára, akik az anyaságba vetett reményeit meghiúsíthatja termékeny életéveikben végzett rákkezelés.

A dániai Odenséből származó Stinne Holm Bergholdtban 2004-ben, 27 éves korában mutatták ki a rák egyik fajtáját, a Ewing-szarkómát. A kemoterápia megkezdése előtt jobb petefészkének egy részét eltávolították és lefagyasztották. Bal petefészkét már néhány évvel korábban eltávolították, mert az orvosok cisztát mutattak ki benne, amely jóindulatúnak bizonyult.

A kezelés sikeres volt, de amint az ilyen kezelésekkor gyakran előfordul, a gyógyszerek elindították a menopauzát.

2005 decemberében hat vékony petefészek-szövet csíkot ültettek vissza jobb petefészkének megmaradt részébe, melyek normális működésbe kezdtek - számolt be az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság (ESHRE) Human Reproduction című szakfolyóiratában. A petesejt-termelés stimulálására szolgáló rövid hormonkezelés után Bergholdt újra teherbe esett, és 2007 februárjában megszülte első lányát, Aviaját. 2008-ban visszatért a termékenységi klinikára, és in-vitro megtermékenyítést kért, hogy újra teherbe eshessen. Egy terhességi teszt azonban kimutatta, hogy természetes úton már teherbe esett, és 2008 szeptemberében életet adott második lányának, Luccának.

Hét másik csecsemő született a világon az úgynevezett krioprezervációs technika révén, de ez volt az első alkalom, hogy egyetlen nőt két gyermek szüléséhez segítette hozzá.

"Az eredmények alátámasztják, hogy a petefészek-szövet krioprezervációja a termékenység megőrzésének érvényes módja, és érdemes támogatni a technikát a klinikai eljárásokban olyan lányok és fiatal nők számára, akik a petefészket veszélyeztető kezelésnek vetik alá magukat" - nyilatkozta Bergholdt orvosa,

In vitro megtermékenyítésClaus Yding Andersen, a koppenhágai Egyetemi Kórház professzora. Andersen azt is hozzátette, hogy Bergholdtnak még "védekező intézkedéseket" is kell tennie annak érdekében, hogy jelen pillanatban elkerülje a teherbe esést.

Sajtótájékoztatóján Bergholdt csodaként írta le a vele történteket.

"Amikor először megtudtam, hogy terhes vagyok, természetesen nagyon boldog és izgatott lettem, ugyanakkor aggódtam és szkeptikus is voltam, mivel nehezen tudtam elhinni, hogy a szervezetem újra működik" - mondta. "Másodszor óriási meglepetés volt megtudni, hogy újra terhes vagyok, mert nem készültünk rá tudatosan - azt hittük, hogy megint segítségre lesz szükségünk, mint az első alkalommal. Kellemes meglepetésként ért, hogy kiderült, a testem újra normálisan működik, és úgy várunk egy gyereket, hogy nem kellett átesni a termékenységi kezelésen."

Férjével még nem döntöttek arról, hogy vállalnak-e több gyermeket.

"A lányok még nagyon kicsik, és rengeteg odafigyelésre van szükségük, de talán néhány év múlva újra fontolóra vesszük."

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.