Így kerülhető el a korai menopauza

A legújabb kutatás szerint a dohányos nők legalább egy évvel korábban esnek át a menopauzán. A Menopause folyóiratban megjelent tanulmányból az derül ki ugyanis, hogy a dohányosok 43 és 50 éves koruk között, míg a nem dohányzók 46 és 51 éves koruk között lépnek a változókorba.

Vlagyimir Dvornyik, a Hongkongi Egyetem kutatója munkatársaival összesen hatezer amerikai, lengyel, török és iráni nő részvételével készült korábbi kutatásokat elemzett. Két kutatás kivételével az összes azt támasztotta alá, hogy a dohányosok fiatalabb korukban érik el a változókort.

A korai menopauza egyébként más kutatások szerint a csontritkulás, a szívbetegségek és más egészségügyi panaszok megnövekedett kockázatával jár.

Dr. Dvornyik kutatócsoportja további öt kutatás eredményeit is elemezte, amelyek a nőket a korai és a késői menopauza csoportjaiba osztotta. Az elemzésben részt vevő több mint 43 ezer nő közül a dohányosok esetében 43 százalékkal magasabb volt a korai menopauza valószínűsége, mint azokban, akik sosem dohányoztak.

Jennie Kline, a Columbia Egyetem szakértője elmondta, a dohányzás azt befolyásolja, ahogyan a nők szervezete az ösztrogént kezeli. A cigarettafüst bizonyos összetevői a petefészekben lévő petéket is károsíthatják, ami előrehozhatja a változókor kezdetét. Kline azt is hozzátette, hogy a nők milliói szenvedik el a menopauzával járó számos kellemetlen tünetet annak ellenére, hogy hormonpótló terápiával ezek 90 százalékát meg lehet szüntetni a kezeléstől számított három hónapon belül. A Nemzetközi Menopauza Társaság szerint a kezelés ráadásul a csontritkulást is megakadályozhatja, a hormonpótló kezelés biztonságosságával kapcsolatos aggályokat pedig eltúlozzák. A szervezet elnöke azt tanácsolja a nőknek, hogy ne viseljék el némán az akár évekig tartó tüneteket, hanem bátran éljenek a kezeléssel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A gomolyok napközben össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!