Egy német-amerikai kutatócsoportnak sikerült károsodott egérszívbe juttatott embrionális szívizomsejtekkel megjavítani a túlélés esélyét. Az eredmények azt a reményt keltik, hogy a jövőben a súlyos szívbetegségben szenvedő embereken is segíteni lehet ezen a módon.
A legismertebb természettudományos folyóirat, a Nature legújabb, december 5-i számában megjelent tanulmány szerint már volt példa hasonló próbálkozásokra, de mindeddig nem sok sikerrel. A szívbe beadott sejtek a szív erejét ugyan javították, de jelentősen növelték az életveszélyes szívritmuszavarok kockázatát is. Ez ritmuszavar a hirtelen szívhalál leggyakoribb oka, ezért az egyébként sikeresnek tűnő kezelés súlyos veszélyt jelentene.
A szívinfarktus során egy- vagy több koszorúér szűkülete, illetve elzáródása miatt a szívizom egy része nem kap oxigént (táplálékot) és elhal. Az izomteljesítmény csökkenése miatt szívelégtelenség lép fel, és jelentősen nő a hirtelen szívhalál veszélye is.
A szívgyógyászati kutatóközpontok jó ideje keresik azokat a beavatkozásokat, amelyekkel a szívizomzat elhalását gátolni vagy visszafordítani lehet. A korai eredmények tanúsága szerint a beteg szívbe beadott izomsejtek vagy csontvelőből származó sejtek bizonyos mértékig javítani tudták a helyzetet, de a szív elektromos érzékenysége nem javult.
Bernd Fleischmann , a németországi Bonn egyetemének kutatója és az amerikai Michael Kotlikoff a New York-i Cornell Egyetemről, valamint húsztagú munkacsoportjuk embriónális szívizomsejteket ültetett be a szívinfarktus területére. Kimutatták, hogy a beadott sejtek tökéletes kapcsolatot teremtettek a környező sejtekkel, beépültek az izomzatba. Az így kezelt egerek szívét még elektromos ingerekkel sem lehetett életveszélyes ritmuszavarra kényszeríteni.
A kutatók megvizsgálták egyéb szövetek - vázizomzatból nyert sejtek, csontvelőből kiszívott sejtek - ilyen hatását, de ezt a kedvező eredményt csak az embriókból származó izomsejtek beültetésekor észlelték. Feltételezésük szerint ezek a sejtek azért képesek jobban kapcsolatot teremteni új környezetükkel, mert ilyenkor több speciális fehérje - tudományos nevén connexin 43 - fejlődik ki és ez gátolja a szívritmuszavarok bekövetkezését.
Kotlikoff hangsúlyozta, hogy munkacsoportjuk a beültetett sejtek viselkedését aránylag rövid ideig - két hétig - tanulmányozta, ezért további vizsgálatokra van szükség annak kiderítésére, hogy a kedvező hatás mennyire tartós. Az igazán nagy kérdés az, hogy az ígéretes állatkísérletek hogyan válhatnak embergyógyászati lehetőséggé.
