Virtuális valóságban gyógyulhatnak a stroke-os betegek

A virtuális valóság játékok elősegíthetik az agyi érkatasztrófát (stroke) elszenvedett betegek motoros működésének javulását - áll az Amerikai Stroke Szövetség csütörtöki konferenciáján közzétett tanulmányban.

Szélütés

"Ez az első olyan randomizált klinikai tanulmány, amely azt mutatja, hogy a Wii játéktechnológiát alkalmazó virtuális valóság kivitelezhető és biztonságos módszer lehet a stroke-ot szenvedett betegek motoros működésének javítására" - nyilatkozta Gustavo Saposnik, a tanulmány vezetője.

Húsz stroke-os beteget osztottak véletlenszerűen két csoportba; az egyik csoport tagjai Wii teniszt és Wii "Főző Mama" játékot játszottak, mely utóbbiban burgonyahámozást, hagymapucolást, hússzeletelést és sajtszórást kell imitálni, a másik csoportban pedig kártyáztak, illetve egy Jenga nevű játékot játszottak, amelyben fakockákból kell tornyot építeni.

Mindkét csoport két hétig nyolc órás időtartamokban játszott Wii játékokat illetve kártyával és építőkockával. A résztvevők körülbelül két hónappal a vizsgálat előtt szenvedték el az agyi érkatasztrófát. A Wii csoport egyik tagja sem szenvedett mellékhatásoktól, az építőkockás és kártyás csoportban azonban az egyik résztvevő hányingerről és szédülésről panaszkodott.

A vizsgálat célja az volt, hogy megmozgassa a betegek károsodott karját, és elősegítse a kis- és nagyizmok motoros működését. A Wii játékokkal játszó csoport tagjai jelentős motoros javulást mutattak a sebesség és a felépülés kiterjedését illetően.

"Alapvetően azt láttuk, hogy a Wii csoportban lévő betegek jobb eredményt értek el a finom- és a nagymotoros funkcióban egyaránt, ami a gyorsaságban és a markolás erősségében nyilvánult meg" - mondta Saposnik, a torontói St Michael kórház Stroke Kimenetel-kutató Osztályán.

A kutatók úgy vélik, hogy a Wii azért segít a stroke-os betegeknek, mert a játéktechnológia ugyanazokat az alapelveket alkalmazza, melyek a hagyományos rehabilitációban is megtalálhatók, vagyis az ismétlődő, magas intenzitású feladatokat és olyan cselekvéseket, amelyek az agy újraszervezésében részt vevő speciális neuronokat aktiválják.

Már folyik egy szélesebb körű randomizált tanulmány, amely azt vizsgálja, hogy széles körben alkalmazható-e a Wii technológia a stroke-os betegek kezelésében.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra