Pásztor Zsolt saját bevallása szerint egy nemtörődöm stílusú fiú volt, ahogy fogalmazott: „ha elestem, nem foglalkoztam vele, úgy voltam vele, majd begyógyul magától.” A stroke után sosem gondolt arra, hogy miért pont vele történt meg, pedig éppen sportkarrierje csúcsán volt. Ehelyett inkább próbálta előnyére fordítani és kihozni helyzetéből a maximumot. Jelenleg 26 éves, informatikusként dolgozik, mellette pedig oktatja is. Stroke-ja után azonban nem csak szoftverfejlesztői képesítését szerezte meg: elvégzett egy strokerehabilitációra specializálódott gyógytornászképzést is, valamint szerzett két taekwondo mesteredzői vizsgát, ahol saját tanárait is meglepte teljesítményével. Bár 7 évvel stroke-ja után Zsola (Zsolt beceneve) elképesztő eredményeket ért el egészséges kortársaihoz képest is, eddig a pillanatig hosszú és rögös út vezetett - számol be a fiú gyógyulásáról a Strokeinfó Alapítvány.
Űrhajósoknak kifejlesztett ruha segítette a gyógyulását
A fiúnál egy ritka genetikai betegség miatt alakult ki a stroke ilyen fiatal korában. A család női felmenői súlyos migrénnel küzdenek, így mikor a fiú 6-7 éves korában elkezdtek megjelenni a súlyos fejfájások (annyira súlyos, hogy mentő vitte el az iskolából), az orvosok nála is migrénre gyanakodtak. A család ráadásul ebben az időszakban vidékről a fővárosba költözött, a váltás után pedig a fiú tünetei is enyhülni kezdtek. Mint utólag kiderült, ezek a fejfájások már a szélütés előjelei voltak. A Moyamoya szindrómával érintettek esetében – amelyet Zsoltnál is diagnosztizáltak - az agyban lévő érhálózat nem fejlődik ki megfelelően, ami bár a betegek 70 százalékánál semmi problémát nem okoz életük során, bizonyos esetekben akár végzetes is lehet. A diagnosztizálás azonban nagyon nehéz, mert még ha a konkrét jeleket is keresik az orvosok, akkor sem biztos, hogy egyértelmű diagnózist tudnak felállítani.
Zsolt 5 nap híján 1 hónapot töltött az intenzív osztályon, gépekre kötve. Ezután az Országos Rehabilitációs Intézetbe került, ahol egyéves kezelést követően végre lábra tudott állni. A hazatérés után továbbra is kitartóan tornázott, felépülését pedig több különleges segédeszköz is segítette: járásának fejlesztésében egy úgynevezett TheraSuit ruha segített, melyet űrhajósoknak fejlesztettek ki, hogy a hosszú, súlytalanságban töltött idő után segítsenek megerősíteni izmaikat. A kezét érintő spasztikus bénulás leküzdésében pedig egy robotkesztyű segített neki, amelynek köszönhetően egy idő után már magától is képes volt megfogni dolgokat.
Az agyvérzésben érintettek nincsenek könnyű helyzetben, és sajnos nem csak a maradványtünetek és a hosszú gyógyulási folyamat miatti kiszolgáltatottság miatt. A társadalom fejében ugyanis él egy sztereotípia, miszerint a stroketúlélők ágyban fekvő, idős, magatehetetlen emberek. Emiatt sajnos nem veszik észre környezetükben a megváltozott képességű érintetteket, ezáltal pedig nem segítik, sokkal inkább megnehezítik a mindennapjaikat. Zsolával többször is előfordult, hogy hiába volt nála járást segítő bot, kinevették, mikor elesett, részegnek gondolták, vagy éppen fellökték a villamoson. Ezért is fontos nemcsak az érintettek, de környezetük és a társadalom egészének edukálása is a témával kapcsolatban, hiszen az előítéletek ledöntésével könnyebbé válhatnak a betegek mindennapjai.
A stroke-on átesettek hozzátartozói nagyon összetartó közösséget alkotnak és igyekeznek mindenben segíteni egymást. Egy ilyen nehéz helyzetben az alapítványi tagok nyújtják az első segítő kezet, cserébe pedig mindenki úgy tesz hozzá a közösséghez, ahogy tud. Zsolt informatikai tudásával szokta segíteni az alapítvány munkáját, így vált a Strokeinfó Alapítvány önkéntesévé. A család nem csak az alapítvány tagjaival, de az útjukat végig kísérő orvosokkal és ápolókkal is szoros barátságot kötött: Zsolt a mai napig rendszeresen meglátogatja az intenzív osztályon dolgozó egészségügyi szakembereket, ha éppen az Amerikai úti Klinika közelében van dolga.
Zsoltnak sajnos azzal a tudattal kell leélnie hátralévő életét, hogy fejlődési rendellenessége miatt bármelyik pillanatban kaphat egy újabb stroke-ot, amely biztosan végzetes lenne a számára. Korábban terveztek egy nagyszabású műtétet, mellyel nemcsak a tüneteket, hanem magát a kiváltó okot is meg tudták volna szüntetni. Ez a műtét azonban annyira rizikós lett volna, hogy az utolsó pillanatban visszaléptek tőle az orvosok. A fiú éppen ezért döntött úgy, hogy minden egyes pillanatot szeretne kiélvezni az életben és minél több álmát szeretné megvalósítani. Sorstársainak is ennyit üzen: „ne foglalkozzatok semmivel, előre kell menni és csak előre. Ami ma még elérhetetlennek tűnik, az egyszer úgyis elérhető lesz”.
Zsolt története tökéletesen példázza, hogy a stroketúlélők felépülésének legfontosabb tényezője a megfelelő és folyamatos rehabilitáció. A Strokeinfó Alapítvány éppen ezért készített egy tornavideót szakértő gyógytornász közreműködésével, melynek segítségével otthon is tehetnek gyógyulásukért az érintettek.
