Paradicsom az Alzheimer-kór gyógyításához

Az egyszerű paradicsom megfelelő vivőanyag lehet az Alzheimer-kór szájon át szedhető oltóanyagához, állítja Hjun-szun Kim, a Koreai Biotudományi és Biotechnológiai Kutatóintézet (KRIBB) munkatársa, valamint a Digital Biotechnél, valamint a Wonkwang Egyetem Biológiatudományi Tagozatán dolgozó kollégái.

Alzheimer-kórHabár kutatásuk még a korai szakaszban tart, a kutatók megtették az első ígéretes lépést afelé, hogy ehető gyógyszert találjanak erre a neurodegeneratív betegségre. Az Alzheimer-kór a leggyakoribb elbutulással járó betegség, mely hosszú lefolyású. A betegséget a humán béta-amiloid központi idegrendszeri felhalmozódása okozza, mely az idegsejtek pusztulását okozó mérgező, oldhatatlan rostos fehérje. A béta-amiloid felszaporodásának csökkentése megakadályozhatja az idegrendszer károsodását, így megelőzheti vagy késleltetheti az Alzheimer-kór megjelenését. Az egyik megoldás lehet, ha stimuláljuk az immunrendszert, hogy csökkentse az agy béta-amiloid szintjét.

Kim és munkatársai azt tűzték ki célul, hogy növényi alapú ellenszert fejlesztenek ki a betegség ellen. A paradicsom megfelelő kísérleti alanynak bizonyult, mivel hőkezelés nélkül is fogyasztható, és így kisebb az esély az idegen fehérje immunstimuláló hatásának csökkenésére. A kutatók béta-amiloid génnel kezelték a paradicsomot, majd megmérték a paradicsomból származó mérgező fehérjére adott immunválaszt egy csoport 15 hónapos egérnél.

Az egereket szájon át immunizálták a genetikailag módosított paradicsommal három héten át, heti egy alkalommal, majd az első kezelést követő hetedik héten emlékeztető kezelést kaptak. A vértesztek erős immunválaszt mutattak ki, az emberi szervezetre idegen fehérjékre immunválasz alakult ki.

A szerzők következtetése: "Habár nem tudtuk kimutatni az agyban már létező lerakódások csökkenését a paradicsommal beadott béta-amiloiddal kezelt egerek agyában, ez a kísérlet egy egyedülálló megközelítési módot képvisel." A csapat jelenleg azt vizsgálja, hogyan lehetne fokozni az oltóanyag hatását, mivel a friss paradicsom fehérjetartalma mindössze 0,7 százalék, az idegen fehérje szintje pedig még ennél is alacsonyabb.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Napos idő várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Délután a nyugati, délnyugati, valamint a keleti határ közelében helyenként zápor, kis eséllyel esetleg egy-egy zivatar előfordulhat. Az északias szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?