Játék közben fedezte fel magán a Parkinson-kór tüneteit

Az 54 éves Julie Wilks először nem értette, miért mutatja a Nintendo Wii, hogy egyik oldalára a kelleténél jobban ránehezedik. A játék Balance Board (Egyensúlyérzékelő tábla) nevű tartozékán megjelent adatok az első jelei voltak a kezdődő Parkinson kórnak.

A betegséget az eset után fél évvel diagnosztizálták, a nő azonban úgy döntött: teljes életet él továbbra is, sőt egy honlapot is indított a betegségéről.

Parkinson-kórA játék után ugyanis még sokáig jól érezte magát, de nyugtalanította, ami történt, és amikor más tünetek is megjelentek rajta, orvoshoz fordult.

A korábban laboránsként dolgozó Julie így emlékszik vissza a történtekre: "a barátaimmal játszottunk, és nagyon jól éreztük magunkat. A síelés és a snowboardozás olyan jól ment, hogy a Wii Fit életkoromra a valóságosnál 13 évvel kevesebb jött ki."

"Az egyensúlyérzékelő azonban azt mutatta, hogy a bal lábamra a kelleténél sokkal jobban ránehezedem. A többiek csak nevettek rajta, nekem azonban egyre többet jutott eszembe a dolog, ahogy később a tüneteim súlyosbodtak. Például balkezes létemre elkezdtem a jobb kezemet használni. Egyre erősebb cipőket vásároltam, mégsem éreztem magam egyikben sem biztonságban. Alvászavarral küszködtem, de azt gondoltam, biztos a stressztől van."

Végül a neurológus erősítette meg Julie gyanúját, hogy Parkinson-kórban szenved. A nőnek azóta gondja van az egyensúlyérzékével és a memóriájával, de nem adja fel, a honlapja segítségével szeretné támogatni a sorstársait.

"Azért indítottam a Give a Little Sunshine (Adj egy kis napfényt) oldalt, mert amikor megtudtam, miben szenvedek, sem én, sem a barátaim nem tudtunk semmit erről a betegségről. Remélem, a honlap abban is segít, hogy az emberek ne ítéljék el elsőre azokat, akik az utcán zavartnak tűnnek vagy dülöngélnek."

Idén karácsonyra a hölgy Wii Fitet vett magának, és azóta is szorgalmasan gyakorolja rajta a mozgást.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Száraz idő várható az általában kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Az északkeleti, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.Késő este 15 és 21 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?