Idegen akcentus agyvérzés után

Egy dél-ontariói nőbeteg egyike az első kanadaiaknak, akiknél megállapították a ritka ideggyógyászati kórképet, melynek jellemzője, hogy a beteg új akcentussal kezd el beszélni - adták hírül a McMaster Egyetem kutatói a Canadian Journal of Neurological Sciences júliusi számában.

Szélütés, stroke A rejtélyes neurológiai betegség, az idegen-akcentus szindróma (angol elnevezésének rövidítésével FAS) egy idegi elváltozás következménye, mely a hangzók torzulása következtében olyan érzést kelt, mintha a beteg új, idegen akcentussal beszélne. A mostani eset különösen furcsa, mivel az angol anyanyelvű nőbeteg nem külföldi hangzású akcentussal kezdett el beszélni, hanem meglepő módon a tengerparti kanadai angolra jellemző kiejtéssel. A közleményben csak Rosemaryként emlegetett nő két évvel ezelőtt agyvérzésből lábadozott, mikor családja észrevette beszédének megváltozását. A családtagok a Hamilton Kórház Integrált Stroke Osztályának dolgozóit kérdezték, hogy miért kezdett el édesanyjuk hirtelen újfoundlandi hangzású akcentussal beszélni. Ekkor a beteg kezelőorvosai összefogtak a McMaster kutatóival, hogy kivizsgálják az esetet.

"Ez egy elképesztő eset, mivel az asszony sosem járt azon a területen, sőt senkivel sem találkozott a Keleti-Partról" - nyilatkozta a közlemény egyik szerzője, Alexandre Sévigny docens. "A családja ír és dán származású, és egyik szülője sem élt Dél-Ontarión kívül sehol sem." A kutatásban szintén résztvevő Karin Humphreys adjunktus elmondta, hogy az új akcentus csak a beteg családjának tűnt fel, az asszony maga nem vett észre változást a beszédében. Az intenzív beszédterápia ellenére az akcentus nem tűnt el, pedig már két év eltelt az agyérkatasztrófa óta.

"Rosemary beszéde tökéletesen tiszta, ellentétben más stroke betegekkel, akiknél a betegség az agy beszédért felelős területeit érintette" - mondta el Humphreys. "Senki sem mondaná meg, hogy a beszédváltozás a stroke eredménye. Akik találkoznak vele, legtöbben úgy gondolják, hogy keletről való." A beszédképzés apró részletei változtak meg az agyban. Sévigny elmondta, hogy Rosemary beszéde lassabbá vált, és megváltozott egyes szótagok, magánhangzók és kettőshangzók kiejtése. Humphrey szerint elképzelhető, hogy a FAS esetek számát alábecsüljük, hiszen az orvosok csak a családtagokra hagyatkozhatnak a stroke következtében létrejött változásokat illetően.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Napos idő várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Délután a nyugati, délnyugati, valamint a keleti határ közelében helyenként zápor, kis eséllyel esetleg egy-egy zivatar előfordulhat. Az északias szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?