Hatékonyabbá válhat a traumás agysérülések felderítése

Sokszor előfordul, hogy egy traumás agysérülés maradandó károkat okoz, ennek felderítésére és megelőzésére azonban nincs megfelelő módszer.

A tudósok most tesztelnek egy olyan eszközt, amellyel ezekre az apró sérülésekre is rá lehet világítani.

A kutatás jelenleg kezdeti stádiumban van, azt tesztelik, hogy az új, MRI-alapú eszköz valóban alkalmas-e a maradandó agyi károsodások kimutatására egy-egy traumás esetet követően. Walter Schneider, a Pittsburg Egyetem vezető kutatója elmondta: "Most először leszünk képesek látni a korábban láthatatlan sérüléseket, amelyek később maradandó károkat okoznak, s így azok kezelésében is előrébb juthatunk."

Mintegy 1,7 millióan szenvednek el évente traumás agysérülést az Egyesült Államokban és sokan maradandó fogyatékosságot szereznek. Egyeseknél a TBI (traumatic brain injury), vagyis a traumatikus agysérülés emlékezetkiesést, hangulati változást és egyéb problémákat okozhat akár egy enyhének ítélt agyrázkódást követően, ám a CT nem mutatja ki a kisebb problémákat.

Egy újabb agyrázkódás azonban növelheti a maradandó idegrendszeri sérülések kockázatát. Az új szkennelési folyamat, a nagy teljesítményű MRI egy speciális számítógépes programon keresztül fut, amely alaposan feltérképezi az idegsejteket és idegrostokat úgy, hogy élénkzöldre, -sárgára, illetve -lilára festi a különböző szálakat. A kutatók ezeknek a szálaknak a lassulását, esetleges megállását vizsgálják, ami miatt bizonyos idegek működése leállhat - írja a Fox News.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra