Gyakoribb az agyvérzés az elvált szülők gyerekeinél

Tudósok azt állítják, hogy az elvált szülők gyermekeként felnőtt férfiak nagyobb valószínűséggel élnek át stroke-ot, mint azok, akik teljes családban nőttek fel.

Az című lapban megjelent tanulmány szerint azok a felnőtt férfiak, akiknek szülei még 18 éves koruk előtt elváltak, háromszor nagyobb eséllyel vannak kitéve a stroke-nak, nőknél azonban nem jelentkezik ugyanez a különbség. A vizsgálatot vezető Esme Fuller-Thomson, a Toronto Egyetem munkatársa hozzátette, hogy az eredmények még megdöbbentőbbek annak fényében, hogy a kutatásból minden olyan egyént kizártak, akit bármiféle családi erőszak ért, vagy bármelyik szülője szenvedélybeteg lett volna.

Angela Dalton, akik szintén részt vett a tanulmány elkészítésében, úgy véli, a szülők válásának gyerekkorban történő átélése és a stroke közötti kapcsolat hátterében talán olyan tényezők állhatnak, mint a felelőtlenebb életmód vagy az alacsonyabb társadalmi-gazdasági státusz. Emellett a stresszel összefüggésbe hozható hormon, a kortizol szintjének megemelkedése is hozzájárulhat a stroke esélyének növekedéséhez. A szakember megjegyezte, hogy a stroke kockázatának növekedése abban az esetben is kimutatható volt, ha egyéb kockázati tényezőket, például az életkort, a rasszt, a jövedelmet, a képzettséget, vagy az életmódot is figyelembe vették.

Dr. Fuller-Thomson ugyanakkor arról számolt be, hogy az elvált szülők gyermekei nagyfokú stressznek vannak kitéve, melynek hatására ezeknek a fiúknak egy életre szólóan megváltozik a stresszhez való viszonyuk. A szakember szerint ennek fényében az egészségügyi dolgozóknak a jövőben a stroke kezelése során arra is ki kellene térniük, milyen családban nőtt fel az illető beteg.

A stroke és az egyéb szív- és érrendszeri megbetegedések a halálesetek tíz százalékát teszik ki, ezzel a stroke világszerte a második leggyakoribb halálok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!