Gyakori az írás zavara a gyermekeknél

Bár a diszlexia és a figyelemhiányos zavar jobban ismert, van egy másik tanulási zavar is - az írás zavara -, amely szintén számos gyermeket érint, olvasható a Pediatrics folyóirat májusi számában megjelent egyik tanulmányban.

Az íráskészség megléte nagyon fontos a szakmai siker és a társadalmi jólét szempontjából. Definíció szerint akkor beszélünk az írás zavaráról, amikor az illető íráskészsége nem felel meg életkorának, intelligenciájának és műveltségének, ezeknél az embereknél gondok lehetnek a nyelvtannal, a helyesírással, a tagolással és a kézírással is.

A vizsgálatban Dr. Slavica K. Katusic, a Mayo Klinika epidemiológusa munkatársaival 5718, a Minnesota állambeli Rochesterben élő diák adatait dolgozta fel és azt találták, hogy a kritériumoktól függően a gyermekek 6,9-14-7 százalékánál áll fenn az írás zavara, a fiúknál kétszer-háromszor gyakrabban fordul elő, mint a lányoknál. Felnőve ezek a gyermekek óriási terhet jelentenek a társadalom számára, mivel nem tudnak írni, azonban a szakértők rendszerint csak az olvasás és a számolás zavaraival foglalkoznak.

A probléma okai még nem tisztázottak, valószínűleg genetikai, környezeti és szocio-ökonómiai tényezők is szerepet játszanak kialakulásában. Karen R. Harris, a Vanderbilt Egyetem gyógypedagógia professzora szerint a tanulmány nem nyújt teljes képet a kórképről, mivel részben az iskolai dolgozók diagnózisára épül és a lányok tanulási nehézségei gyakran rejtve maradnak. "Ez valószínűleg amiatt van, hogy a fiúk viselkedési problémái gyakrabban öltenek látható jelleget és így nagyobb figyelmet kapnak" - magyarázta Harris, aki szerint a tanulmány értéke azért is korlátozott, mert egyetlen városra terjedt csak ki, ahol zömében középosztálybeli, fehér emberek laknak.

Katusic elmondta, korrepetálással meg lehet tanítani ezeket a gyermekeket is írni, ám a felnőtteknek rá kell jönniük, hogy az íráskészség épp olyan fontos, mint az olvasás és a számolás képessége.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

A reggeli órákig a Dunántúlon kisebb körzetekben lehetnek felhős tájak, majd csökken a felhőzet, és mindenhol napos idő várható. Általában kevés gomolyfelhő lesz az égen, de az ország középső harmadában több gomoly képződhet, amelyekből helyenként előfordulhat zápor, egy-egy helyen zivatar. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon, illetve a keleti harmadban olykor meg is erősödik.A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?