Francia gyógyszeradó az Alzheimer-kór ellen

A gyógyszerfogyasztásra és a kiegészítő egészségügyi szolgáltatásokra terhelendő felárakkal teremtene fedezetet a francia kormány az időskori ellátás legsúlyosabb formáinak finanszírozására. A kezdeményezés - amely ez alkalommal is az államfőtől indult ki, mint az utóbbi hetekben szinte minden Franciaországban - az Alzheimer-kórban és a rákos betegségekben szenvedő, illetve az elfekvő betegek gondozásával járó terhek enyhítését célozza.

A hivatalosan szeptember 21-én bejelentendő terv részeként várhatóan 0,5 eurót terhelnének minden doboz gyógyszerre, illetve minden egyes paramedikális kezelésre (például gyógytornára, akupunktúrára). Betegszállításonként pedig 2 eurót kellene az adott célra leróni az arrafelé fizetős mentőknél. A kiegészítő terhek összege évente nem haladhatná meg az 50 eurót.

A terv mellett érvelve Rosalyne Bachelot egészségügyi miniszter rámutatott, hogy a számítások szerint ezt a maximumot évente csak a lakosság 1 0-1 5 százaléka érné el, egyébiránt Németországban a megfelelő plafon az éves fizetés 2 százaléka, amely jóval magasabb. A miniszter asszony szerint indokolt a terheket elsődlegesen a gyógyszerfogyasztásra terhelni, mert ebben Franciaország - az USA után - a világon a második, a vizitek 90 százaléka során írnak fel valamilyen készítményt - szemben a hollandoknál elért 45 százalékkal -, a betegek 5 százaléka pedig évente több mint 250 doboznyi orvosságot fogyaszt el.

A már január elejétől alkalmazandó elszámolási séma nyomán évente mintegy 850 millió eurós éves forrás állna össze, ez azonban a kritikusok szerint messze elmarad a megfelelő ellátáshoz szükséges 6-7 milliárdos összegtől. A befolyó pénzből részint a kutatást, részint a kezelést finanszírozzák.

(2007.08.03. 10:08)

VG - Világgazdaság

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos idő várható fátyolfelhőkkel, de a délnyugati, déli tájakon tartósabban felhős maradhat az ég. A reggeli órákban a nyugati határ mentén még előfordulhat kisebb eső, zápor, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk, olykor erős széllökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!