Az olykor rettegéssé fokozódó félelem gyakori jelenség a világunkban, pedig jó lenne e negatív érzéstől megszabadulni.
Amerikai kutatók a kísérleteik során a félelmet kiváltó emlékek elnyomása helyett az agy emlékezőképessége növelését előidéző gyógyszerrel érték el a remélt hatást.
Egy amerikai statisztika szerint ott minden második ember fél a kígyóktól, minden harmadiknak tériszonya van, 36 százalékuk a pókoktól, 18 százalékuk pedig a repüléstől retteg. Indokolt hát a nagyfokú érdeklődés egy új, a félelmet, irtózást, rettegést elnyomó gyógyszer iránt, amelyet DCS-nek neveztek el. A hozzá vezető kutatásokról a Nature Neuroscience szakfolyóiratban (a híres Nature idegtudományi kiadványa) Joseph LeDouxe számolt be.
A neves agykutató a New York-i egyetem (NYU) idegtudományi központjában hosszú évek óta kutatja a félelem kialakulását, mérséklésének módját és keresi annak agybeli központját. Természetesen nem embereken, hanem patkányokon végezte kísérleteit. Közvetlen célja a harcokban megsérült katonákban kialakult félelmek és a megerőszakoltak maradandó rettegésének eloszlatása volt. Érdeklődése az agykutatás iránt még gyermekkorában alakult ki. Ugyanis a vidéki mészáros édesapjától rendszeresen azt a feladatot kapta, hogy a fejlövéssel "vágott" sertések agyából szedje ki a golyót, nehogy később egy velőt vásárló beleharapjon. Akkor ismerte és csodálta meg az agy bonyolultságát.
A keresett megoldáshoz a híres pavlovi reflexeket hasznosította. A patkányokat 12-15 ciripelő hangjelzés után enyhe áramütéssel sújtotta. Aztán mély dobhangokkal terhelte, amelyeket azonban nem követett áramütés. Hamarosan észlelte, hogy a ciripelés megkezdésekor félelmükben már jóval az áramütés előtt megmerevedtek vagy menekülni kezdtek, a dobolásra viszont nem reagáltak. Hasonló eredményt kapott, ha a hangimpulzusokat különféle fényjelekkel váltotta fel. A kísérletekben használt patkányok agyának boncolása során kiderítette, hogy a fülüktől, illetve a szemüktől a szemüreg mögötti amigdalába (picike, mandula alakú elosztó szerv) futnak a jelek. Ott keletkezik a visszaemlékezés a kellemetlen áramütésekre, és onnan fut tovább az inger az agykéregnek a félelem által kiváltott menekülési reakciókat indító részébe. A tapasztaltakból azt szűrte le, hogy a félelmek legtöbbször valamilyen korábbi rémisztő esemény - itt az áramütés - emlékeként alakulnak ki.
Amikor a fültől az amigdalához vezető idegeket elvágta, a patkányok már a ciripelés hallatán sem estek menekülésre késztető pánikba, mert egyszerűen elfelejtették, hogy mitől is kell félniük.
A továbbiakban LeDouxe már nem bonyolult agysebészeti műtétekkel folytatta a kísérleteket, hanem az U-0126 jelű vegyi folyadékkal, amelyet injekciós tűvel juttatott a patkányok amigdalájába. Az eredmény hasonlóan kedvező volt, a patkányok elfelejtették a ciripelést követő áramütéseket. De ez az emlékezetkiesés későbbi, újabb áramütéseket követően elmúlt,- a patkányok újra kezdtek félni.
Mivel az idegek elvagdosása, vagy az U-0126 agyba injekciózása emberek esetében szóba sem jöhet, más megoldást igyekezett keresni. Elkezdte vizsgálni az amigdalára is ható, már ismert gyógyszereket. Köztük az antibiotikus d-cikloszerint, röviden DCS-t is. A DCS már ismert, az Egyesült Államokban engedélyezett, nagyobb adagokban a tuberkolózis gyógyítására használatos, tablettában bevehető gyógyszer. Az agyban az NMDA (N-metil-D-aszparát) nevű fehérje képződését serkenti, ami viszont fokozza az agy emlékezőképességét. Azaz: az U-0126 csökkentette a régi riasztó emlékeket, míg a DCS új, erősebb élményekkel fedi le azokat. Nem jár kellemetlen következményekkel, így új félelmet sem kelt.
LeDoux a munkásságát ez év őszétől már a New-Yorkhoz közeli Orangeburg-ban létesítendő és a félelmet eloszlató másféle terápiákat is kutató Érzelmi Agykutató Intézet vezetőjeként folytathatja. A kutatásokban ott nagyon "félős" (természetesen csak önként jelentkező) páciensek is részt vehetnek.
A kísérletekbe már másutt dolgozó kutatók és intézmények is bekapcsolódtak. Például az atlantai Emory Egyetem pszichiátria professzora, Michael Davis - felfigyelve LeDoux eredményeire -, az akrofóbia (magasságtól félés) gyógyítására a DCS adagolását összekötötte olyan, a fejre erősíthető szemellenzős sisakkal, amelyben a páciens virtuálisan azt látja, érzi, hogy egy felhőkarcoló teljesen üvegfalú külső liftjében zuhan lefelé. Az első öt betegükből négynek a félelmeit sikerült is feloldani.
Biztos a félelmek gyógyszerrel oldhatóságában az ugyancsak atlantai Tikvah Therapeutics (tikvah héberül=remény) vállalat vezetője, Harold Shlevin . Gyógyszergyárában már megkezdték a DCS leghatásosabb adagjainak meghatározását. Az előkészületekben máris sok önkéntes kíván részt venni, mert a félelemhez jónéhány kínos-káros kísérőjelenség kapcsolódik (a szem kitágul, a pulzus megnő, a gyomorban sav képződik, a test-hőmérséklet csökken, a vérellátás romlik, falfehérre sápadás, hasmenés indul, a beszéd elakad, az izmok begörcsölnek, s a megijedés szívrohamot, vagy agyvérzést okozhat), amelyektől mielőbb megszabadulnának.
Mivel a DCS már bevett gyógyszer, aligha lesz akadálya a félelem mérséklését célzó alkalmazásának. Várható, hogy 2009 végén, 20l0 elején kereskedelmi forgalomba kerül az Egyesült Államokban.
Joseph LeDoux azonban kissé óvatosabb, mert a témakör egyik legismertebb kutatójaként tudja: agyunk és idegrendszerünk nagyon bonyolult. Csupán egyetlen irányban kutatása azzal a veszéllyel jár, hogy kevés figyelem fordítódik a mellékhatásokra.
"Nehogy azt érjük el - óvja az eredményeken fellelkesülteket a túlzott sietségtől - hogy egy, korábban a magasságtól félő, "meggyógyított" páciens kilibben a tizedik emeleti ablakon, mert úgy érzi: már annyira nem fél, hogy repülni is képes!"
