Ezért romlik az agyunk és mozgásunk időskorunkra

Az idegsejtek hatékonyságromlása okozza a mozgás és gondolkodás lassulását öregkorban – véli a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) szegedi Neuron Fiziológia és Terápia kutatócsoportja.

Még mindig nagyrészt ismeretlen, mi az idegsejt-szintű magyarázat arra, hogy időskorban lelassul a mozgás és a gondolkodás is, miközben az emberek egyre magasabb kort érnek meg, és az idősek aránya is magasabb a társadalomban. Az 1980-as években Magyarországon még öt dolgozó korú emberre jutott egy nyugdíjas, ma viszont ez az arány három az egyhez, néhány évtizeden belül pedig már minden két dolgozó korú emberre jut egy nyugdíjas.

Nélkülözhetetlen tehát, hogy megértsük az öregedés folyamatát, és így biztosítani tudjuk, hogy az idősek tovább egészségesek maradjanak, javítva az életminőségüket és csökkentve a társadalomra rótt egészségügyi terhet. Úgy tűnik, a HCEMM szegedi Neuron Fiziológia és Terápia kutatócsoportja  telált egy lehetséges magyarázatot arra, hogy idővel miért romlik jelentősen az egyes agyi idegsejtek teljesítménye.

idős nő étrend-kiegészítőt ellenőriz
Nélkülözhetetlen, hogy megértsük az öregedés folyamatát. Fotó: Getty Images

Lassuló és gyengülő elektromos jelek

Az agykéregben található „gyorsan tüzelő” interneuronok az idegsejtek egy gyakori és fontos típusát jelentik, amelyek a többi idegsejt működését egy hálózattá kapcsolják össze. Ritmikus aktivitásuk kulcsszerepet játszik az érzékelésben, az összetett mozgásban és a tanulásban is. A kutatók azt figyelték meg, hogy az öregedés folyamán az idegsejtek által létrehozott elektromos jelek lassulnak és gyengülnek, ez pedig közvetlen kiváltó oka lehet az időskori teljesítményromlásnak.

Fontos tudni, hogy egész életünkben azokkal az idegsejtekkel dolgozik az agyunk, amelyekkel születtünk. Az agyunkban a legtöbb idegsejt egykorú velünk, életünk folyamán újakra már nem igazán teszünk szert, szóval csodálatos, hogy még akár nyolcvan év után is megfelelően működnek. Egészséges öregedés esetén a változások aprók, de lényegesek, csökkentik az idegsejtek elektromos aktivitását” – idézték a közleményben a felfedezés kapcsán Karri Lamsát, a kutatócsoport vezetőjét.

„Megfigyeltük, hogy a sejtek által létrehozott akciós potenciál gyengül időskorban, ez az az elektromos jel, amely végighalad az egész idegsejten, amellyel a sejt üzenetet küld a szomszédjainak. Ez a jel lassul és gyengül le időskorban – kézenfekvő következtetés, hogy ez a mozgásképesség és a gondolkodás romlásának egyik oka is” – magyarázta Szegedi Viktor, a Journal of Biotechnology szaklapban megjelent cikk első szerzője. A lassabb akciós potenciálok az idegsejtek hálózatát is lelassítják, ez magyarázhatja, miért tanulnak nehezen az idősek a fiatalokhoz képest.

Élő emberek idegsejtjeit vizsgálták

A kutatást a Szegedi Tudományegyetem és a HCEMM közötti együttműködés tette lehetővé: a kutatók élő emberi idegsejtekhez juthattak olyan betegek hozzájárulásával, akiken sérülés vagy betegség miatt agyműtétet hajtottak végre. Ilyenkor egy kevés sértetlen idegszövet is eltávolítanak, amit a kutatók a vizsgálat idejére életben tartanak. A minták a betegek agykérgéből származnak, főleg a homloklebeny területéről, amelynek kulcsszerepe van az összetett gondolkodásban és döntéshozásban.

„A mi eredményeink a világon az elsők között számolnak be öregedéssel kapcsolatos változásokról az agykérgi idegsejteknek ebben a típusában, ráadásul a száznál is több minta széles korcsoportot fed le, a tizenévestől a nyolcvanas éveiket taposó betegekig. Egyedülálló bepillantást nyertünk abba, mi történik az öregedés folyamán az emberi agyban, nem pedig laboratóriumi állatokban, amelyek az emberi élethez képest huszad-, harmincadannyi ideig élnek” – hangsúlyozta Karri Lamsa.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!