Ez is Alzheimer-kórt okozhat!

Az évek, évtizedek során fokozatosan romló agyi keringés Alzheimer-kórt válthat ki.

Alzheimer-kór

Eddig rejtély volt számunkra, mi váltja ki az elbutulást okozó betegséget, annak ellenére, hogy a kialakulás mechanizmusát pontosan ismerjük. Az új kutatás azt mutatja, hogy a vér által szállított glukóz túl alacsony szintje egy biokémiai láncreakciót vált ki, amelynek eredményeképp az idegsejteket károsító fehérjék felszaporodnak és kialakul az Alzheimer-kór.

"Ez egy jelentős felfedezés, mivel azt sugallja, hogy ha javítjuk az agyi keringést, eredményesen megelőzhetjük vagy kezelhetjük a betegséget" - mondta el Robert Vassar, a Northwestern Egyetem Feinberg Orvosi Karának professzora, a tanulmány vezető szerzője. A mozgás, a koleszterinbevitel csökkentése és a magas vérnyomás kezelése mind olyan tényezők, amelyek további védelmet jelenthetnek, tette hozzá Vassar. "Ha elég korán kezdik az emberek, talán megelőzhetik a betegséget" - olvashatjuk a professzor közleményében. Azoknál, akiknél már a beszűkült erek tünetei mutatkoznak, a véráramlást segítő értágítók szedése segíthet, hogy az éltető oxigén és glukóz eljusson az agyba.

Egereken és embereken végzett kísérletek alapján Vassar és munkatársai kimutatták, hogy a csökkent vérátáramlás megváltoztatja az elF2alfa fehérjét. Megváltozott alakjában az a fehérje növeli annak az enzimnek az aktivitását, amely a szövetszálhoz hasonló csomókat alkotó amyloid béta protein termelését szabályozza, ez az idegsejteken kívül képződik és zavarja a jelátvitelt. Vassar egy évtizede fedezte fel a BACE1 enzim kulcsszerepét az Alzheimer-kór kialakulásában.

Az új tanulmány megnyitja az utat olyan gyógyszerek fejlesztése felé, amelyek az elF2alfa fehérjét gátolják, így blokkolják a betegséghez vezető biokémiai folyamatot. Azt is sugallja, hogy az Alzheimer-kór ugyanannak az energiaelvonásnak az eredménye lehet, mint ami stroke esetében is előfordul. Ahelyett, hogy elpusztulnának, az agysejtek a BACE1 enzim aktivitásának növelésével válaszolnak, amely rövid távon védelmet jelent, ám hosszabb távon károsodást hoz.

"A stroke egy olyan gát, amely gátolja a véráramlást és sejthalált hoz létre egy akut, drámai esemény keretében" - magyarázta Vassar. "Amiről itt szó van, az egy lassú, évekig tartó károsító folyamat, az emberek csak enyhe szív-érrendszeri betegségben szenvednek. Ez olyan enyhe, hogy észre sem veszik, ám az idők folyamán kifejti hatását, mivel a véráramlás krónikus romlását okozza."

Az Alzheimer-kór az agy degeneratív elváltozása, jellemző tünetei a feledékenység és az elbutulás. Oka az agy számos régiójában történő jelentős sejtpusztulás, amelyet az amyloid fehérjék felszaporodása okoz. A betegség leggyakrabban az időseknél fordul elő, ám néhány genetikai változatról kimutatták, hogy fokozza a kockázatot.

Világszerte jelenleg 24 millió ember érintett a betegségben, ez a WHO szerint 2020-ra 42 millióra, 2040-re pedig 81 millióra emelkedik majd.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Általában derült időre számíthatunk, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz erős, majd éjszakára mérséklődik a légmozgás, de továbbra is lehetnek élénk széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között várható, a szélvédett helyeken gyenge fagy is lehet. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!