Egy érv, hogy ne menjen túl korán nyugdíjba!

Brit kutatók szerint a késői nyugdíjazás késleltetheti az Alzheimer-kór kialakulását.

A londoni King's College tudósai összesen 1300 idős, demenciában szenvedő beteg kórtörténetét vizsgálták meg. Emellett olyan faktorokat is figyelembe vettek, mint az iskolázottság, a munkakör és a nyugdíjazás időpontja.

Alzheimer-kór

Az eredmények szerint a később nyugdíjba vonulók esetében az Alzheimer-kór minden esetben később alakult ki, mint a korai nyugdíjazottaknál. Minden plusz munkában töltött év mintegy hat héttel tolta ki a demencia első tüneteinek megjelenését-állítják a kutatók.

"A munkahelyi folyamatos intellektuális stimuláció megakadályozza a mentális képességek leépülését, ezzel késlelteti a demencia kialakulását" - nyilatkozta Simon Lovestone, az International Journal of Geriatric Psychiatry című szaklap munkatársa.

"Ez persze csak az egyik lehetőség, rengeteg oka lehet annak, hogy a késői nyugdíjazás miért függ össze a demencia kialakulásának idejével" - nyilatkozta Suzanne Sorensen, az Alzheimer Társaság vezetője.

Korábbi kutatások szerint az iskolázottság is jelentősen csökkenti a demencia kialakulásának kockázatát.

"Emellett a korán nyugdíjba vonulóknak valószínűleg más egészségügyi problémái is vannak (magas vérnyomás, cukorbetegség), amelyek növelik a demencia kialakulásának valószínűségét" - tette hozzá Ms. Sorensen.

Az Alzheimer-kór a különböző demenciák közül a leggyakoribb: az esetek 60 százalékáért ez a betegség a felelős. A demencia átlagosan 20-ból egy 65 év felettit érint. A Nemzetközi Alzheimer Társaság adatai szerint jelenleg mintegy 30 millió demenciás él világszerte.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

A reggeli órákig a Dunántúlon kisebb körzetekben lehetnek felhős tájak, majd csökken a felhőzet, és mindenhol napos idő várható. Általában kevés gomolyfelhő lesz az égen, de az ország középső harmadában több gomoly képződhet, amelyekből helyenként előfordulhat zápor, egy-egy helyen zivatar. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon, illetve a keleti harmadban olykor meg is erősödik.A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?