Beléphet más testébe! Szeretné?

Sikeresen keltettek a kísérleti személyekben olyan érzetet, mintha más testében lennének - jelentette be szerdán a svéd orvosegyetem, a Karolinska Intézet.

"Az egyik kísérletben az alanyok testet cseréltek másokkal és saját magukkal ráztak kezet anélkül, hogy megtört volna az illúzió" - olvasható az intézet egyik közleményében.

"Ez azt mutatja, milyen könnyű megváltoztatni az agy saját testünkre vonatkozó érzeteit" - mondta el Henrik Ehrsson, a kísérlet vezetője. "Az érzetek általi benyomások manipulálásával becsaphatjuk magunkat és nemcsak kiléphetünk saját testünkből, hanem be is léphetünk másokéba."

Egy másik kísérlet során egy bábu fejébe két kamerát szereltek, amelyek két olyan képernyővel voltak összekötve, amiket az alanyok előtt helyeztek el, így azok láthatták, amit a bábu "látott". "Amikor a bábu kameraszemei és az alany szemei is lefelé néztek, az alany ott látta a bábu testét, ahol normálisan a saját testét kellett volna látnia" - magyarázták a szerzők.

A testek kicserélésének illúziója jött létre akkor, amikor az egyik tudós a bábu és az alany hasát is megérintette két bottal. Az alany láthatta, hogy a bábu hasát megérintették, míg ő egy hasonló érzést tapasztalt a hasán, annak ellenére, hogy nem látta azt. "Ennek eredményeképpen az alanynál erős érzet jelentkezett, mintha a bábu hasa az övé lenne" - áll a beszámolóban.

Egy újabb kísérletben a kamerát egy másik személy fejére szerelték fel. Amikor ez a személy és az alany (aki egy olyan szemüveget viselt, amelyben a kamera képét látta) egymás felé fordultak, hogy kezet fogjanak, az alany úgy érezte, mintha a kamerát viselő ember teste a sajátja lenne. Az illúzió akkor is működött, ha a személyek ellenkező neműek voltak, ám arra nem lehetett rávenni az alanyokat, hogy élettelen tárgyaknak, például egy széknek képzeljék magukat.

A kutatást a gyakorlatban a virtuális valóság modellezésére és a robottechikában lehet majd felhasználni, továbbá más területeken is, állítja az intézet. "Kérdések merülhetnek fel bennünk, hogyan is érzékeljük saját magunkat és mit gondolunk egy bizonyos csoporthoz való tartozásról. Talán megpróbálhatjuk legyőzni az előítéleteket. Az eljárás használható lehet az oktatásban, az orvostudományban és játékoknál is" - mondta el Ehrsson.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +9 °C

Napos, többnyire száraz idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, de főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben nagy területen megélénkül az északias szél.Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?