Az agytorna csak elrejti az Alzheimer-kór jeleit?

Az olvasás, a keresztrejtvényfejtés és más, szellemileg ösztönző tevékenységek előnyökkel és hátrányokkal is járnak az Alzheimer-kórban szenvedő betegek esetében.

Mikor forduljunk orvoshoz Alzheimer-kór gyanújával? A korábbi kutatásokkal megegyezően a Neurology szakfolyóirat szeptember 1-i számában közölt tanulmány is arra az eredményre jutott, hogy az ilyen mentális tevékenységek lelassíthatják a gondolkodás és a memória romlását a normális öregedés során. A kutatók szerint azonban azokban az emberekben, akik szerették ezeket az időtöltéseket, felgyorsult a mentális hanyatlás, amint a demencia megjelent.

A tanulmány vezető szerzője Robert Wilson, a chicagói Rush Egyetem Egészségügyi Központjának kutatója úgy fogalmaz, hogy egyfajta kiegyensúlyozásról van szó. A mentális aktivitás megőrzése azt jelenti, hogy a személy a demencia jelentkezését követően egy kicsivel hosszabb ideig marad kognitív módon kompetens és független, és egy kicsivel rövidebb időt tölt a fogyatékos és függő állapotban.

A korábbi kutatások azt mutatták, hogy a szellemi kihívást jelentő tevékenységek folytatása idős emberekben segíthet távol tartani a demencia kialakulását. Az elmélet tesztelésére Wilson kutatócsoportja 1200 idős személyt vizsgált közel 12 éven keresztül. A kísérlet kezdetén egyik résztvevő sem szenvedett demenciában. A kutatás végére 614 alany volt szellemileg normális, 395 mutatta az enyhe kognitív hanyatlás jeleit és 148 szenvedett Alzheimer-kórban.

Az eredmények azt mutatták, hogy a fokozott szellemi aktivitás, például rádióhallgatás, tévénézés, olvasás, társasjátékozás és múzeumlátogatás azt jelentette, hogy a résztvevők több éven keresztül kisebb valószínűséggel tapasztaltak szellemi hanyatlást. Ennek ellenkezője volt igaz azonban azokra, akikben később demencia alakult ki. Ez esetben azokban az emberekben, akik szerették a szellemi kihívást jelentő tevékenységeket, valójában gyorsabb mentális hanyatlás jelentkezett a betegség megjelenését követően.

Szeretne többet tudni a témáról? Nézze meg az Alzheimer-korról szóló rovatunkat ! A kutatók úgy vélik, hogy ezt az ellentmondást a neurodegeneratív léziók, az úgynevezett plakkok felgyülemlése magyarázza a demenciában szenvedő betegek agyában. Miután a plakkok felgyűlése átlép egy bizonyos küszöböt, az intenzív szellemi tevékenység már nem képes megakadályozni a demencia tüneteinek jelentkezését és a betegség viselkedési jelei megjelennek.

A szerzők szerint tehát az eredmények arra utalnak, hogy a mentális edzés segít megelőzni a demencia kialakulását, de csak akkor, ha a szellemi hanyatlás jeleinek megjelenése előtt kezdik meg. E pont után az agy valószínűleg túlságosan károsodott ahhoz, hogy ilyen beavatkozások számítsanak.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.