Az agyi stimuláció Parkinson-kórosoknak

A hat hónapig mély agyi stimulációval kezelt Parkinson-kóros betegek jelentős javulást produkálnak, de az invazív beavatkozás a kutatók szerint súlyos szövődmények kockázatával jár.

Parkinson-kór

A Journal of the American Medical Association szakfolyóirat január 7-i számában megjelent tanulmány arról számol be, hogy a betegek javulást mutattak a motoros készségek terén, és általános javulást tapasztaltak életminőségükben is hat hónapos agyi stimulációt követően más kezelésekkel összehasonlítva.

A más orvosi kezelések hatástalansága esetén gyakran alkalmazott eljárás során műtéti úton elektródákat ültetnek az agyba, amelyek az agy meghatározott területeit stimulálva csökkentik az akaratlan mozgásokat és a remegést.

A kutatók azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy az agyi stimuláció "kevésbé kívánatos következményekkel" is járhat, többek között fertőzéssel, idegrendszeri zavarokkal, pszichiátriai rendellenességekkel, szívpanaszokkal és "viselkedésbeli hatásokkal", ezért további kutatásokra van szükség.

A tanulmány eredményei szerint az eljárást követően a páciensek 71 százalékában a motoros funkciók jelentősen javulnak, beleértve az akaratlan mozgások csökkenését is, míg a más kezelésekben részesülők esetében ez az arány csak 32 százalék.

A kutatók elmondása szerint hat hónapos kezelés után az agyi stimulációban részesült betegek átlagosan napi 4,6 órát nyertek motoros funkciós zavarok vagy akaratlan mozgások nélkül.

Ezzel szemben a legjobb terápiás csoport által kiváltott átlagos változás nulla órát biztosít valamiféle motoros működési zavar nélkül.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +9 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően estétől a legtöbb helyen kiderül az ég. Estig főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor előfordulhat, éjszaka csapadék nem lesz. Az északnyugati, északi szél átmenetileg veszít erejéből, majd előbb a Dunántúlon, hajnaltól a Bodrogközben is élénk széllökések kísérhetik, sőt reggel nyugaton már erős lökések is előfordulhatnak.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 15 fok között valószínű, a szeles Dunántúlon lesz a legenyhébb, a szélvédett északi völgyekben a leghidegebb a hajnal. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?