Agykárosodást okozhatnak egyes műanyagok

A főleg műanyag flakonok és uzsonnás dobozok gyártásánál alkalmazott biszfenol A (BPA) már kis mennyiségben is komoly agykárosodást idézhet elő főemlősöknél - erősítik meg az eddigi feltételezéseket amerikai tudósok.

Hogy az ételdobozokról és üdítős flakonokból az élelmiszerekre került BPA valóban okozhat e maradandó egészségkárosodást, az egyelőre még vita tárgyát képezi. "Főemlősökön végzett kísérleteink egyértelműen bebizonyították, hogy a BPA károsíthatja az emberi agyműködést is" - nyilatkozta Dr. Hajszan Tibor, a Yale Orvostudományi Egyetem munkatársa.

Dr. Hajszan és kollégai a folyamatos kis mennyiségű (50 mikrogramm/kilogramm) BPA hatásait vizsgálták fiatal felnőtt afrikai zöldmajmokon (mandrill). A kutatók állítása szerint a kísérlet végére a BPA teljesen megszüntette az idegi összeköttetéseket a hippokampusz és a prefrontális kéreg között, így károsítva az agyműködést. Ezeknek az idegi összeköttetéseknek az észlelésben és a hangulatváltozások kialakulásában van kulcsszerepük.

"Eredményeink alapján javasoljuk az emberek számára még tolerálható napi biszfenol A bevitel határvonalának csökkentését, hiszen bebizonyosodott, hogy már napi 50 mikrogramm is komoly gondokat okozhat" - nyilatkozta Dr. Hajszan.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Napos idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, és főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor, kis eséllyel esetleg egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben ismét többfelé megélénkül az északias szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?