A szupernagyik titka!

Akadnak olyan emberek, akik idősebb korukban sem veszítik el éles eszüket.

Az Északnyugati Egyetem Feinberg Orvosi Központjának munkatársai az ilyen embereket vizsgálva kutatták, miben különbözik az átlagos idősek agya a "szuperidősekétől".

Alzheimer-kórAz tudósok öt elhunyt agyát vizsgálták meg, akik mind rendkívüli szellemi frissességgel rendelkeztek, még 80 éves koruk után is. Az eredményeket hasonló korú, normális agyi működésű idősekével vetették össze.

A kutatók vizsgálatai szerint az elhunytak agyában jóval kevesebb rost-szerű csomó volt, mint az idősekében általában. Ezek a csomók egy tau nevű fehérjét tartalmaznak, ami felgyorsítja az agyi sejtek működését, azok halálát okozva. Ezek a csomók különösen nagy számban fordulnak elő az Alzheimer-kórban szenvedők agyában.

"Eddig úgy hittük, ezeknek a csomóknak a képződése a korral jár, de úgy tűnik, vannak olyanok, akik immunisak a csomóképződésre, ezáltal pedig képesek megőrizni szellemi frissességüket még nagyon idős korukban is - nyilatkozta Changiz Geula neurológus professzor, a kutatás vezetője. Minél kevesebb ilyen csomó található az agyban, annál jobbak az agy funkciói."

A kutatók célja most az, hogy megtalálják azokat a sejteket, amelyek a szuperidősek agyában megakadályozzák a csomók képződését. "Reméljük egy nap majd feltárhatjuk azokat a genetikai és molekuláris jellemzőket, amelyek ezt a rendkívüli jelenséget létrehozzák, és az orvostudomány és az egész emberiség javára fordíthatjuk" - nyilatkozta Geula professzor.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +9 °C

Napos, többnyire száraz idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, de főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben nagy területen megélénkül az északias szél.Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?