A dohányosok igazából döntésképtelenek

A dohányfüst elhomályosítja az ember döntési képességét: egy amerikai tanulmány szerint a dohányosok képtelenek döntéseiket az előrelátható következmények alapján meghozni, mintha a cigaretta fátylat borítana azokra a normális választási kritériumokra, amelyekre agyunk normális körülmények között képes.

Read Montague, a houstoni Baylor College of Medicine neurológusa, aki az emberi döntésképességről, valamint az embert érő külső hatások, köztük a reklámok befolyásáról végzett kiemelkedő kutatásokat, a Nature Neuroscience című szakfolyóiratban közzétett tanulmányban azt fejtegeti, hogy a dohányzás is negatív módon hat az emberi döntésképességre, különösen ha pénzről van szó.

Kísérletében dohányosokat és nemdohányzókat kért fel egy beruházási játékra. Kétféle alternatívát kínáltak nekik a játékban és a végén megmondták neki, hogy mennyit kerestek választásukkal és azt is, hogy mennyit kerestek volna, ha a másik megoldást választják. Amikor a játékot többször megismételték, kiderült, hogy a nemdohányzók az újabb választásokba beépítették az előző játék tapasztalatait, ugyanakkor a dohányosok ugyanúgy választottak, mint előzőleg, nem vették figyelembe az egyes játékok utáni javaslatokat. Így aztán a kutatók azt is megfigyelhették, hogy az újabb és újabb fordulók esetében már előre tudták, hogy a nemdohányzók mit fognak választani, ellenben a dohányosok választásai kiszámíthatatlanok voltak.

A neurológusok a játék alatt mágneses rezonanciával vizsgálták az önkéntesek agyát. Ebből az derült ki, hogy a dohányosok is pontosan tudták, hogy döntésük milyen következményekkel jár, csak éppen agyuk nem tudta hasznosítani a két játék között kapott információt - mintha döntésképességükre rátelepedett volna a füst...

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

Az északkeleti harmadban és délnyugaton is fokozatosan gomolyosodik, csökken a felhőzet, ezt követően alapvetően országszerte sok napsütésre lehet számítani a kevés fátyolfelhő, valamint a képződő gomolyfelhők mellett. Délután helyenként zápor, a délnyugati határ mentén esetleg zivatar előfordulhat. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. Késő estére többnyire 8 és 15 fok közé hűl le a levegő. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!