A csecsemők "okosnak" születnek

Már az 5 hónapos csecsemők is meg tudják különböztetni az ugyanolyan kinézetű folyadékokat és szilárd anyagokat, ami arra utal, hogy a babák mindig tanulnak, és már a kezdet-kezdetén is meglehetősen okosak - állítja egy új kutatás.

A Northwestern Egyetem két kísérlete is azt mutatta, hogy a csecsemők tovább nézik azokat a tárgyakat, amelyek új vagy váratlan dolgokat tesznek, majd döntéseket hoznak azzal kapcsolatban, mi volt az, amit láttak - a felnőttek is ugyanígy reagálnak, amikor valami újdonsággal szembesülnek.

"Kutatásaink azt mutatják, hogy a babák már a kezdetektől aktív tanulók" - állítja Susan Hespos kutatásvezető. "Ez arra utal, hogy nagyon hasonlóan látjuk a világot már fiatal korunktól egész életünkön át, és közben finom igazításokat végzünk."

Az első kísérlet során két 5 hónapos csecsemőkből álló csoportnak mutattak egy pohár kék vizet vagy egy kék szilárd anyagot pohárban. A poharat előre hátra billegették, hogy a babák láthassák, hogyan viselkedik benne az anyag. A csecsemők ezután azt figyelték meg, ahogy a kutató a folyadékot és a szilárd anyagot is átöntötte az egyik pohárból a másikba.

A babák hosszabb ideig figyelték meg a tárgy átvitelét, melyet nem láttak a kísérlet döntögetős részében, akár a folyadékról, akár a szilárd anyagról volt szó. "Bármilyen furcsán is hangzik, az, hogy mennyi ideig figyel meg egy baba valamit, erőteljesen utal arra, mit tud. Azért figyelnek hosszabb ideig, mert változást érzékelnek, és tudni akarják, mi történik."

A második kísérletben a csecsemőknek egy folyadékot illetve egy szilárd anyagot mutattak pohárban, amelyet előre-hátra billentettek. Ezután azt nézték, ahogyan a kutatók egy csövet engedtek mindkét pohárba. Az első kísérlethez hasonlóan most is akkor figyeltek hosszabb ideig, amikor a csövet helyezték a poharakba, mivel ezt nem látták a kísérlet döntögetős részében.

"E két kísérlet azt bizonyítja, hogy a csecsemőknek vannak elvárásaik a folyadékok fizikai jellemzőivel kapcsolatban" - összegezték a kutatók.

A tanulmány eredményei a Psychological Science májusi számában jelennek meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Alapvetően napos idő várható a többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból a délutáni, kora esti órákban néhol zápor, zivatar kialakulhat - nagyobb eséllyel a Duna vonalának tágabb környezetében. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, visszafogottabb légmozgás az ország középső részén lehet.A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?