Terjed az influenza a gyerekek között

A megszokotthoz képest mintegy három-négyszer több páciens fordul meg a gyermekorvosi praxisokban - mutatott rá dr. Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) elnöke. Hozzátette, mindennek tükrében már influenzajárványról lehet beszélni.

Egyelőre ritkán fordul elő, hogy valaki egyszerre kapja el a koronavírust és az influenzát .

A házi gyermekorvosok a teljes idei tanévben sok légúti betegséggel találkoztak. Előbb az új koronavírus delta, majd az omikron variánsa fertőzött meg sok gyereket. Bár a koronavírus-járvány ötödik hulláma immár lecsengőben van, de enyhülés ezzel együtt sem következett be, mert közben az influenza és egyéb vírusok is gyorsan terjednek a kicsik között - mondta el az InfoRádiónak nyilatkozva Havasi.

influenza, láz, betegség, légúti fertőzés, gyermek, lázmérés, anya
Sok gyermeket fertőz meg a mostani időszakban az influenza. Fotó: Getty Images

Kifejtette, járványmentes időszakban legfeljebb napi 20-30 esetet jelentenek a házi gyermekorvosi praxisok, ehhez képest jelenleg naponta 80-100 kisgyereket visznek orvoshoz szüleik légúti panaszokkal. A vírusfertőzésekre ráadásul bakteriális fertőzések is rátelepedhetnek, ami még súlyosabb szövődmények, így például gége-, középfül-, mandula- és akár tüdőgyulladás veszélyét is magában hordozhatja.

A HGYE elnöke kitért rá, influenza esetén riasztó tünetekkel jelentkezhet a fertőzés. Nem ritka, hogy az előző nap még teljesen panaszmentes gyermeknél hirtelen magas, 39-40 fokos láz alakul ki. A betegség első napjaiban jellemző a száraz köhögés is, amely aztán fokozatosan hurutos köhögésbe csap át. Bár szintén rémisztő lehet, ahogy hallhatóan felszakadozik a köhögés, a szakember szerint azonban ez már a gyógyulás felé vezető utat jelzi.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrissebb, a március 14-20. közötti hétre vonatkozó jelentése szerint százezer lakosra vetítve 256,6 beteg fordult orvoshoz az országban influenzaszerű panaszokkal, ami jelentősen meghaladja a járványküszöböt. Az összes beteg közel fele, 44,9 százaléka a gyermekek közül került ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.