Sikeres az influenza elleni univerzális vakcina tesztje

Brit kutatók sikeresen teszteltek egy vakcinát, amely többféle influenzatörzs ellen működőképes lehet - közölte hétfőn a The Guardian című napilap.

InfluenzaAz Oxfordi Egyetem kutatói által kifejlesztett új vakcina működési módja eltér a hagyományostól, mert nem a vírus felszíni burkán lévő fehérjéket támadja, hanem a vírus belsejében lévő fehérjéket.

A vírus belsejében lévő két fehérje igen hasonló a különböző influenzatörzseknél, és kevésbé hajlamos mutálódni, ami azt jelenti, hogy egy ilyen típusú vakcinát nem kellene évről évre folytonosan az újonnan megjelelő vírusváltozatokhoz igazítani.

A hagyományos influenza elleni oltások arra késztetik a szervezetet, hogy termeljen antitesteket az influenza vírusa ellen. Ezzel szemben a Sarah Gilbert által vezetett kutatócsoport új eljárása a T-sejtek termelődését fokozza, amelyek a fertőzött sejteket azonosítják és pusztítják el.

"A vakcinált emberek közül kevesebben lettek influenzásak, mint a be nem oltottak közül" - mondta Gilbert.

A brit lap jelentése szerint a beoltott önkéntesek vérében a T-sejtek aktiválódását tapasztalták az orvosok.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.