Egyre több kórházban tilos a látogatás

Az influenzajárvány miatt újabb kórházakban vezettek be látogatási tilalmat.

Szegeden is kitört az influenzajárvány , ezért látogatási tilalmat vezettek be a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) klinikáin szerdától. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági Főosztályának határozata alapján tilos a látogatás az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ valamennyi fekvőbeteg-ellátó egységében.

influenza, influenzajárvány, látogatási tilalom, kórházak
Egyre több kórházban tilos a látogatás az influenzajárvány miatt. Fotó: Getty Images

Tilalom a Honvédkórházban és Zala megyében

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ tájékoztatása szerint eddig még csak a Honvédkórház egyes osztályain volt tilos a látogatás, most azonban a Honvédkórház három telephelyére is kiterjesztették az influenzajárvány miatt elrendelt látogatási tilalmat. A korlátozás a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ székhelyét, valamint a Podmaniczky utcai és a Szanatórium utcai telephelyét érinti.

Elindult a HáziPatika.com Influenzatérképe - kattintson ide és kövesse nyomon a járványt!

Tilalom lépett életbe Zalaegerszegen és Nagykanizsán is. A Zala Megyei Szent Rafael Kórházban hétfőtől teljes körű látogatási tilalom van. Az intézmény közlése szerint megelőzés céljából rendelték el a korlátozást, a városban és a térségében halmozottan előforduló influenzaszerű megbetegedések miatt. Nagykanizsán, a Kanizsa Dorottya Kórházban pedig részleges látogatási tilalmat vezettek be kedden. A korlátozás kiterjed a krónikus belgyógyászati, a csecsemő- és gyermekgyógyászati, az intenzív terápiás és a szülészet-nőgyógyászati osztályra, valamint az újszülöttrészlegre.

A fentiek mellett Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy és Tolna megyében is korlátozások léptek érvénybe. A látogatási tilalmat hirdetett intézmények friss listája a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján érhető el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.