Csökkent az influenzások száma

Az év utolsó hetében - a szabadságolások és a tanítási szünet miatt - az előző évekhez hasonlóan csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma - tájékoztatta az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) az MTI-t.

A járványügyi helyzetről szóló legfrissebb jelentés szerint nagyjából harmadannyi, összesen 3300 ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel 2011. december 26. és 2012. január 1. között, mint a megelőző héten.

Az OEK-hez beküldött minták közül egyben sem mutatták ki az influenza vírust, de még influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról sem érkezett jelentés a múlt év utolsó hetében.

Az 52. héten az ország egy közigazgatási területén emelkedett, tizenkilenc területén csökkent az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók gyakorisága a megelőző héthez képest. A 100.000 lakosra jutó, orvoshoz forduló betegek száma Nógrád, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében volt a legalacsonyabb, Pest és Vas megyében, valamint a fővárosban a legmagasabb. Az orvoshoz fordulók életkorának megoszlása szerint a múlt héten a betegek csaknem 12 százaléka volt 14 éven aluli gyermek, több mint 14 százalékuk 60 éven felüli. A betegek mintegy 38 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt, több mint 35 százalékuk a 35-59 évesek korcsoportjából került ki.

Az Országos Epidemiológiai Központ összesítéséből az is kiderül, hogy az előző influenzaszezonhoz képest az ország valamennyi területén mintegy 10-20 százalékkal magasabb az ingyenes oltóanyagok felhasználása.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Általában napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!