A szívet is védi az influenzaoltás

Az influenza elleni oltóanyag nyilvánvaló előnyén kívül más kedvező hatásokat is gyakorolhat a szervezetünkre: többek között a szívet is védi.

A Torontói Egyetem kardiológusa, dr. Jacob Udell szerint az influenza elleni vakcina a szívrohamtól is véd. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy azokban a kísérleti alanyokban, akik influenza elleni védőoltást kaptak, az egyéves utánkövetési időszakban közel felére csökkent a szívroham és más súlyos szív-érrendszeri rendellenességek kockázata. A szakértő az idei Kanadai Kardiovaszkuláris Kongresszuson számolt be az eredményekről Torontóban. A kutatás nem oltóanyaggyártók támogatásával készült.

A 2012/2013-as influenzaszezon előtti tudnivalókról ajánljuk korábbi cikkünket!Udell elmondta, egyelőre nem tudják pontosan, miért védi a szívet az influenza elleni oltóanyag, de két feltételezést megfogalmazott. Egyrészt a vakcina megvédheti a már rossz egészségi állapotban lévő embereket még egy betegségtől, ami talán "kibillentené őket az egyensúlyból". Másrészt a védőhatás talán abból származik, hogy a páciensek elkerülik az influenzával összefüggő gyulladást, a gyulladást pedig régóta kapcsolatba hozzák a szív-érrendszeri megbetegedésekkel. Bármelyik legyen is a magyarázat, Udell szerint mindenképpen alátámasztja a jelenleg érvényes klinikai irányelveket, amelyek az influenza elleni védőoltás beadását a szívbetegeknek és a szívrohamon átesett betegeknek egyaránt ajánlják.

Dr. Len Horovitz, a New York-i Lenox Hill kórház orvosa úgy véli, az influenzaoltás védőhatása egyáltalán nem meglepő. Az influenza rendkívüli terhet ró a szervezetre, ami különösen igaz olyanok esetében, akik valamilyen alapbetegségben, például szívpanaszokban, cukorbetegségben, vesebetegségben vagy asztmában szenvednek. A szakértő szerint valójában még az egészséges emberek sem tolerálják túlságosan jól az influenzát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.