Csökkentik a hátfájást a jógaórák

A szakértő irányításával végzett jóga- vagy nyújtógyakorlatok sokkal eredményesebben csökkentik a mérsékelt hátfájást, mint az önmagunkon egyedül is elvégezhető praktikák.

"A kezdők számára tartott jógatanfolyam vagy egy intenzív nyújtóedzés sokat segíthet a hátfájással küzdők kínjain. Természetesen ez nem vonatkozik azokra, akiknek olyan erős fájdalmaik vannak, hogy megmozdulni sem képesek" - mondta a kutatás vezetője, Karen J. Sherman, a Washingtoni Egyetem epidemiológiai professzora, egyben a Seattle-ben található Csoportos Egészségkutató Intézet vezető kutatója. Hozzátette, hogy a szervezett óra sokkal többet nyújthat, mint akármilyen kézikönyv.

Sherman és kutatócsoportja 228 krónikus alsó hátfájással küzdő beteget figyelt meg 2007 és 2009 között, akik 60 százaléka szedett gyógyszert a panaszaira. Az alanyokat három csoportba osztották. Az első csoport tagjai jógaoktatáson vettek részt, a másodikéi nyújtógyakorlatokat végeztek egy szakember segítségével, mindannyian hetente egyszer, 75 percen keresztül. A harmadik csoport tagjai egy önsegítő könyvet kaptak a témában.

A jógázók az úgynevezett "vinijóga"-technikát tanulták, amely légzőgyakorlatokat, relaxációt és néhány egyszerű pózt foglal magában. A nyújtógyakorlatokat végzők a főbb izomcsoportokat dolgoztatták meg, különös tekintettel a törzsre és a lábra. Ezen felül mindannyian kaptak egy videót, amely segítségével naponta 20 percet végezhették otthon egyedül a gyakorlatokat.

A fennmaradó csoport a Hátfájás kézikönyve című kiadvány alapján végzett egyszerű gyakorlatokat, és próbált meg változtatni az életformáján.

Minden résztvevővel interjút készítettek a megfigyelés alatt, a kutatás végén és három hónappal később. Úgy tapasztalták, hogy mindnyájuk panaszai enyhültek, ám a jógázók és a nyújtógyakorlatokat végzők jobb állapotba kerültek, mint az otthon, egyedül gyakorlók. Kétszer annyian voltak köztük azok is, akiknek nem kellett többé gyógyszert szedniük.

Sherman felhívta rá a figyelmet, hogy nem mindegy, milyen tanfolyamot választunk. Főleg a nyújtásoknál fontos, hogy gyógytornász vezesse a foglalkozást, a hagyományos edzőtermi órák erre nem megfelelőek. "Úgy gondolom, megéri megtanulnunk a testünk működését. Egy idő után már magunk is végezhetjük otthon a gyakorlatokat" - tette hozzá.

A tanulmány október 24-én jelent meg az Archives of Internal Medicine című folyóirat online kiadásában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.