Okosít a magas vérnyomás eredményes kezelése?

Az biztos, hogy a magas vérnyomás miatt bekövetkező szélütés változóan súlyos mértékben károsítja a gondolkodó képességet, ám annak bizonyítása, hogy a vérnyomást csökkentő gyógyszeres kezelés javítaná az agyműködést, még további vizsgálatokat igényel.

SzélütésHa a vérnyomáscsökkentő gyógyszer megelőzi az agyi katasztrófát, és ezáltal az esetleg halállal végződő agyi károsodás nem alakul ki, a kezelés életmentő fontossága nem vitatható. Azzal kapcsolatban viszont, hogy a különböző vérnyomáscsökkentők befolyásolják-e a magas vérnyomású emberek gondolkodási képességét, már évek óta folyik a vita.

Csaknem egy évtizeddel ezelőtt már közöltek egy olyan tanulmányt, amely az igazolta, hogy az idősödő afroamerikaiak számára rendelt vérnyomáscsökkentő tabletták pontos szedése 38 százalékkal csökkentette a szellemi képességek romlásának esélyét. Michael D. Murray és munkatársai 1900 idős nő és férfi vizsgálata nyomán kimutatták, hogy a magas vérnyomás eredményes csökkentése nemcsak a szélütés, hanem a szívinfarktus és a vesekárosodás kockázatát is mérsékelte, sőt kifejezetten javította a gondolkodás képességét is.

Azzal kapcsolatban is voltak kérdések, hogy a korosodás során mind gyakoribb gondolkodási zavarok milyen mértékben kapcsolódnak az idős embereknél ugyancsak gyakori vérnyomás-emelkedéshez. Ideggyógyászati vizsgálatok jelezték, hogy a memóriazavarok és más, gondolkodási feladatok jórészt az agyi vérellátással, az agyi erek állapotával függnek össze, de nehéz volt eldönteni, hogy az esetleges vérnyomás-emelkedésnek milyen szerepe van ebben.

Vérnyomás2008-ban arra a megállapításra jutottak, hogy az öregek gondolkodó képességének romlása egyértelműen összefügg a magas vérnyomás jelenlétével. A kutatók igazolták, hogy a magas vérnyomású idős emberek számára főleg a hirtelen adódó, gyors döntéseket igénylő helyzetek megoldása válik igen nehézzé.

Most Ausztráliában Craig Anderson foglalta össze két széles körű vizsgálat adatait. Hangsúlyozta, hogy a gondolkodási képesség akkor maradt a legjobb, ha a vérnyomás első értékét, a szisztolés vérnyomást sikerült a legalacsonyabb szinten tartani a vizsgálatok időtartama alatt, de még további megfigyelésekre van szükség.

A magas vérnyomás kezelésével foglalkozó szakorvosok számára elgondolkoztató tanulmányt a The Lancet Neurology közölte.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.