Mitől megy föl a vérnyomásunk?

A vérkeringésünk zárt rendszer, melynek a szív a hajtómotorja. Vérnyomás alatt tulajdonképpen azt a nyomást értjük, amit a szív és az artériák fejtenek ki, hogy a vért áramoltassák a testben.

Magasvérnyomás-betegségről akkor beszélünk, ha a vér ütőerekre, vagyis az artériák falára gyakorolt nyomása meghaladja a normális értéket. Ilyenkor az erek nem tágulnak rendesen, hogy átengedjék a vért a test egyes részeibe, a szívnek erőteljesebben kell dolgoznia, hogy a vért mozgassa, így a vérnyomás emelkedik. A hosszan tartó, emelkedett vérnyomás nagyon megterheli a szívet, és olyan súlyos károsodásokat okozhat a szervezetben, mint a szélütés, a szívinfarktus vagy az érszűkület.

A magasvérnyomás-betegség sok embert érint, ám a tünetei sokáig "láthatatlanok", a hipertónia azonban folyamatosan pusztítja a szervezetünket. Az életmódváltás és a gyógyszerek mellett a gyógynövények is segíthetnek.
Normális vagy emelkedett a vérnyomásunk?

Normális vérnyomásról akkor beszélünk, amikor a nyugalomban mért érték nem haladja meg a 140/90 Hgmm-t. A vérnyomás az egészséges ember szervezetében is megemelkedhet, ingadozhat, például fokozott fizikai terhelés, sport vagy stressz esetén, azonban ilyenkor az aktivitást követően hamar visszaállnak a normál értékek.

A magas vérnyomásban szenvedők esetében azonban ez nem így történik, a magas értékek tartósan fennmaradnak. Ha több alkalommal is magasabb értéket jelez a vérnyomásmérő, javasolt azonnal orvoshoz fordulni, hogy kiderüljön, mi áll a háttérben.

Vérnyomás-mérés előtt lehetőleg ne végezzen nehéz fizikai munkát, hogy valós értéket kapjon.

Hogyan előzhető meg a magas vérnyomás?

A magas vérnyomást megfelelő életmódváltással lehet megelőzni. A rendszeres sportolás, az egészséges táplálkozás, a testsúly optimalizálása, a dohányzásról való leszokás és az alkoholos italok elkerülése nagyban segíthet megőrizni a megfelelő vérnyomást.

A magas vérnyomás kezelése

Az esetek nagy részében a magas vérnyomás tünetei sokáig nem jelentkeznek, így nem is okoznak komoly panaszt a betegnek. A betegség időben történő felismerése azonban rendkívül fontos, hiszen kezelése és megszüntetése annál eredményesebb, minél előbb kiderül a probléma.

A gyógyszeripari innovációnak és a modern orvostudománynak köszönhetően ma már létezik olyan vérnyomáscsökkentő gyógyszer, amely akár 50 Hgmm-rel is képes csökkenteni a vérnyomást! Az OEP által is támogatott, fix kombinációt tartalmazó készítmény hatékonyan és biztonságosan ér el jelentős vérnyomáscsökkentést, és kiemelkedő eredményekhez vezetett már olyan hipertóniás felnőttek esetében is, akiknek a vérnyomása eddig nem volt megfelelően beállítható.

Ma Magyarországon minden negyedik ember vérnyomása magas , azonban legtöbben nem tudnak, vagy nem vesznek tudomást róla, illetve sok esetben nem kezelik megfelelően a betegséget. Pedig vizsgálati adatok támasztják alá, hogy a vérnyomás mindössze 2 Hgmm-es csökkentése 7-10 százalékkal csökkenti az olyan szív-érrendszeri események kockázatát, mint az infarktus vagy a stroke.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Erősen felhős vagy borult idő várható, de átmeneti szakadozások, vékonyodások lehetnek a felhőzetben. Estére, késő estére a csapadék zöme megszűnik, ezt követően csak helyenként lehet kisebb eső, zápor, a nyugati határvidéken néhol havas eső is. Elsősorban az Észak-Alföldön foltokban köd képződhet. A keleti, délkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!