Pár pohár alkohollal az asztma ellen

Heti néhány pohár alkohol elfogyasztása csökkentheti az asztma kialakulásának kockázatát - derítették ki dán kutatók új tanulmányukban.

A légzőszervi betegségek szakembereit tömörítő European Respiratory Society amszterdami kongresszusán bemutatott tanulmány szerzői mintegy 20 ezer ember adatai alapján vonták le következtetésüket. Kimutatták ugyanakkor, hogy az absztinensek, valamint az alkoholisták és a sört fogyasztók esetében nagyobb a betegség kockázata.

"Miközben a túlzott alkoholfogyasztás egészségi problémákat okozhat, tanulmányunk eredményei azt jelzik, hogy a mérsékelt (1-6 egységnyi) alkoholfogyasztás csökkentheti az asztma kifejlődésének kockázatát" - közölte Sofie Lieberoth, a bispebjergi kórház szakembere.

A tanulmányba 19 349 ikerpárt vontak be. A 12-41 éves közötti alanyokat kikérdezték alkoholfogyasztásukról, majd nyolc éven át követték egészségük alakulását. Megállapították, hogy olyanok esetében, akik heti 1-6 egységnyi alkoholt fogyasztottak, kevesebb mint 4 százalékos arányban alakult ki asztma. Az absztinensek vagy az alkoholt alig fogyasztók esetében viszont több mint 40 százalékos a tüdőbetegség kialakulásának a lehetősége, míg az alkoholistáknál 20 százalékkal nő a kockázat - idézte a tanulmány megállapításait a The Daily Telegraph brit napilap honlapja.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!