Influenza: nem mindegy, hogy felnőtt vagy gyerek kapja el

Az influenza fertőzése egyaránt érint mindenkit, de egyáltalán nem mindegy, hogy kinek, hogyan reagál a szervezete. Mi történik, ha gyerek, vagy ha felnőtt kapja el a vírust?

Az influenza szezon javában tombol. Felnőtt korunkra jórészt már megszokhattuk, hogy időről időre a téli időszakban a körülöttünk élők közül szinte mindenki felső légúti megbetegedésben szenved és mi is ágynak dőlünk pár napra. Míg egy egészséges, felnőtt ember hamar átesik a vírus okozta fertőzésen, addig egy gyermek számára másképp alakulhat a betegség lefolyása.

Az influenza lefolyásának különbségei

  • Gyermekek esetén az influenza hirtelen és súlyosan kezdődhet, és gyakrabban társul hányással és hasmenéssel.
  • Felnőtteknél a betegség jellemzően kimerült és izomfájdalmakkal jár, a légúti tünetek dominálnak.
Míg egy egészséges, felnőtt ember hamar átesik a vírus okozta fertőzésen, addig egy gyermek számára másképp alakulhat a betegség lefolyása. Fotó: Getty Images

Különösen veszélyeztetettek a kisgyermekek (2 év alatt), valamint a krónikus megbetegedésben szenvedő felnőttek, és a legidősebbek (65 év felett).

Influenza a gyermek közösségekben

Az influenzavírus jóval könnyebben terjed gyermekről gyermekre a szoros közösségekben (bölcsőde, óvoda, iskola) tüsszögéssel vagy köhögéssel. A vírus rövid ideig élhet a különböző felületeken is, például ide tartoznak a kilincsek, játékok, tollak vagy ceruzák, billentyűzetek, telefonok és táblagépek, valamint munkalapok. Közös evőeszközökön és iváson keresztül is terjed, ami sok esetben megszokott a gyerekek között.

Ha a családban bárki influenzás, érdemes maszkot hordani otthon is, ezzel csökkentve a fertőzés esélyét. Fotó: Getty Images
Ha a családban bárki influenzás, érdemes maszkot hordani otthon is, ezzel csökkentve a fertőzés esélyét. Fotó: Getty Images

Már a tünetek megjelenése előtt 24 órával  fertőzhet az influenza, és a vírussal történő fertőzőképesség kockázata gyakran a betegség 5-7. napján ér véget. Mivel a tünetek megjelenése előtt is terjedhet, ezért a gyerekek, akik gyakran sok felületet érintenek, majd megérintik a szájukat, orrukat vagy szemüket, különösen veszélyeztetettek.

Míg egy felnőtt számára a gyakori kézmosás természetes, addig egy gyerek könnyen átlép ezen az alapvető higiéniai szokáson, és még ha közösségbe jár, akkor is.

Az influenza elleni védekezés

A szezonális influenza elleni védekezés érdekében évente kaphatunk influenza elleni oltást. Bár a vakcina nem 100 százalékos hatékonyságú, de csökkenti a súlyos szövődmények esélyét, ráadásul rövidebb idő alatt, kevesebb tünettel zajlik le a megbetegedés.

Ha a családban bárki influenzás, érdemes maszkot hordani otthon is, ezzel csökkentve a fertőzés esélyét.

Fontos tudni:

  • A védőoltás a legjobb módja az influenza megelőzésének.
  • Az influenza nagyon fertőző, ezért fontos a megfelelő higiénia.
  • Vírus okozza, ezért antibiotikumokkal nem lehet kezelni.
  • Sürgősen forduljunk orvoshoz az influenzás gyermekkel, főleg ha egyre rosszabbul érzi magát, vagy kiszáradás és légzési nehézség jeleit mutatja. Ha a gyermek fejfájásra, nyaki fájdalomra, merevségre, vagy fényérzékenységre panaszkodik a lehető leghamarabb kérjünk orvosi segítséget.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.