Egy forró ital mindig jót tesz

Akár a nagymama tanácsaira hallgatunk, akár az orvosunk utasításait követjük, vagy a gyógyszerész javasolta terméket vesszük meg, egy forró ital mindenképpen jót tesz a megfázásos időszakban - ezt ráadásul kutatások is bizonyították!

Már egyetlen bögre forró ital is enyhítheti ideig-óráig a megfázás kellemetlen tüneteit, az orrfolyást, a köhögést, tüsszögést, torokfájást, hidegrázást és gyengeséget - állapították meg walesi kutatók. A Cardiffi Egyetem Náthaközpontjában végzett vizsgálat szerint a meleg italok sokkal jobbat tesznek a beteg szervezetnek, mint a szobahőmérsékleten fogyasztottak.

A melegség érzete egyrészt "lelkileg" hat, hiszen meglehetősen kellemes érzés elkortyolni egy bögre teát vagy húslevest, különösen hidegben, ha az ember átfagyott, és a betegség miatt is gyakran rázza a hideg. A másik ok jóval praktikusabb: mivel a megfázásért, influenzáért felelős kórokozók testhőmérsékleten érzik magukat a legjobban, ha ennél melegebb környezetbe kerülnek, a szaporodásuk lelassul, sőt időnként el is pusztulhatnak. A meleg innivalókat pedig még azok is fogyasztják, akik egyébként kevesebbet isznak; a plusz folyadék is hozzájárul a gyógyulási folyamathoz.

Forró mézes tea vagy a nagyi húslevese?

A mézes tea talán az a házi szer, melyhez a legtöbbször nyúlunk megfázás esetén. Különösen a gyógynövényekből készült főzeteknek tulajdonítanak pozitív hatásokat: a borsmentatea fertőtlenítő, fejfájáscsillapító hatású; a csipkebogyó fokozza a szervezet ellenálló képességét, gyulladásgátló hatása is van; a gyömbértea kórokozóölő, segít feloldani a váladékot és tisztítja az orrot is. A mézet évezredek óta használják a megfázások kezelésére. Nagy mennyiségű antioxidánst tartalmaz, segít a torokfájás megszüntetésében, köhögéscsillapító és baktériumölő hatású.

A húslevest már a 12. században ajánlották a megfázás és az influenza kezelésére, és szinte minden háztartásban ez az egyik legfőbb étel a betegek számára. Egy amerikai kutató szerint a levesben jóval több rejlik, mint az ízletes főtt zöldségek és a puha hús. Dr. Stephen Rennard és társai ugyanis kimutatták, hogy a húslevesben olyan anyagok vannak, melyek segítenek feloldani a váladékot, és a gyulladást is csökkentik. Ráadásul a leves általában csupa olyan összetevőből áll, melyre a beteg embernek szüksége van: vitaminokban gazdag zöldségekből és sovány, de fehérjében gazdag csirkehúsból. A meleg, sós folyadék segítségével könnyen pótolhatjuk a vitaminokat és ásványi anyagokat - az pedig, hogy valaki külön nekünk készíti a levest, vagyis gondoskodik rólunk, szintén jót tesz a meggyötört szervezetnek!

Amikor a házi szer nem elég

Azonban az esetek többségében a házi módszerek nem elég hatékonyak, ilyenkor a vény nélkül kapható forróital-porokhoz fordulunk segítségért(ilyen például a Neo Citran belsőleges por). A forró innivalók minden előnye mellett láz- és fájdalomcsillapítót, valamint C-vitamint is tartalmaznak, így még hatékonyabban enyhítik a végtagfájdalmakat, a fej- és a torokfájást, segítenek megszüntetni az orrdugulást - mindezt koncentrált, praktikus, könnyen és gyorsan elkészíthető formában. Így amikor érezzük, hogy támad a megfázás, már a legelső tüneteknél tehetünk ellene, lerövidítve ezzel a betegség idejét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok napközben fokozatosan javulnak. Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!