Csökkentheti a COPD fellángolásait az antibiotikumok hosszú távú alkalmazása

Napi egy adag azitromicin, egy antibiotikum szedésével meg lehet előzni a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) életveszélyes szövődményeinek kialakulását.

Ezeket a szövődményeket általában akut fellángolásnak (exacerbációnak) nevezik, amelyek gyakori orvosi vagy kórházi kezelést tehetnek szükségessé. Annak ellenére, hogy több olyan gyógyszer is létezik, amelyekkel meg lehet előzni a fellángolásokat, néhány beteg évente több fellángolást is tapasztal évente.

COPDA New England Journal of Medicine augusztus 25-i számában megjelent tanulmány azt mutatta, hogy a COPD e súlyosabb változatában szenvedő betegek esetében az azitromicin napi szedése segít visszaszorítani a fellángolásokat. Az antibiotikumot szedőknek a vizsgálat szerint évente átlagosan 1,48, míg a szokványos kezelésben részesülőknek 1,83 exacerbációjuk volt.

"Az azitromicin járt ugyan néhány mellékhatással, de úgy véljük, ezek a mellékhatások korlátozottak, és a potenciális előny jóval meghaladja a lehetséges kockázatokat a COPD-s betegek esetében" - nyilatkozta a tanulmány vezetője, Dr. Richard Albert, a Coloradói Egyetem professzora.

COPD esetén idült hörghurut és tüdőtágulás egyszerre jelentkezik. A betegség első számú oka a dohányzás. A fellángolások, amelyeket gyakran kísér bakteriális vagy vírusos fertőzés, súlyosbodó köhögéssel, zihálással, légzési nehezítettséggel és egyéb tünetekkel járhat. Minél gyakrabban vannak egy betegnek fellángolásai, annál nagyobb a halálozás rá leselkedő kockázata, és annál gyorsabban romlik tüdejének működése, valamint életminősége.

A kutatók nem tudják pontosan, hogyan szorítja vissza az azitromicin a fellángolásokat, de úgy vélik, hogy a gyógyszer antibiotikus és gyulladáscsökkentő hatásai állhatnak a háttérben, melyek egyaránt segíthetnek.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. A délnyugati határ mentén növekszik a kisebb csapadék előfordulási esélye. Az északi, északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk lökések.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.