A nyári hőség győzte le a parlagfüvet?

Bár még közel sincs vége az allergiaszezonnak, a parlagfűre érzékenyek enyhébb tünetekről számoltak be. A száraz idő ugyanis nem kedvezett a növény kifejlődésének, ám olyan eset is előfordulhat, hogy valakinek "elmúlik" az allergiája.

Többen, akik korábban erős parlagfű-allergiában szenvedtek, idén arról számoltak be lapunknak, hogy az idei évben sokkal enyhébbek voltak a tüneteik, vagy egyenesen teljesen tünetmentes volt a nyár. Volt, aki tavaly hetekig küzdött orrfolyással, szemgyulladással, idén viszont egy szem gyógyszert sem kellett bevennie.

Nékám Kristóf allergológus a HáziPatika.com -nak elmondta: még közel sincs vége a szezonnak, hiszen az legalább szeptember közepéig tart. Sőt, igazán csak most kezd "durvulni", így még nem lehet kijelenteni, hogy ez a pollenszezon enyhébb volt az előzőeknél. Azt azonban kiemelte: valóban idén később kezdődött a szezon, ráadásul a parlagfűnek nem kedvezett az elmúlt hetek, hónapok időjárása.

"A parlagfű pollenszáma első sorban az időjárástól függ. Az idei meleg és száraz nyár pedig nem kedvezett a növény kifejlődésének, ennek tulajdoníthatók az enyhébb tünetek" - véli a szakértő. Hozzátette: 2007-ben is volt egy olyan nyár, amikor a szárazság visszavetette a parlagfű fejlődését, az allergiások örömére.

Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e, hogy az allergia egyik évről a másikra "elmúlik", Nékám Kristóf azt mondta, az érzékenység nem változik ennyi idő alatt, ám az allergia tüneteit rengeteg tényező, például a lelki tényezők is befolyásolják. Így elképzelhető, hogy valakinek nincsenek tünetei egy-két évig. A szakember ennek feltérképezésére örömmel várja azok jelentkezését az allergologia@irgalmas.hu e-mail címen, akik hasonlót tapasztaltak, hogy kiderítsék: a pollenkoncentráción kívül melyek azok a tényezők, amelyek az allergia tüneteit befolyásolják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!