Vírussal kezelnek egy gyakori szembetegséget

Először kezelték génterápiával a leggyakrabban látásromlást és vakságot okozó szembetegséget, az időskori makuladegenerációt.

Egy idős helyi lakos szemfenekébe fecskendezték be a szintetikus gént az Oxfordi Egyetem tudósai, hogy megakadályozzák a további retinasejtek elhalását. Ez az első eljárás, amely az életkorral összefüggő makuladegeneráció (AMD) genetikai okát gyógyítja. A műtétet helyi érzéstelenítésben hajtotta végre Robert MacLaren szemész az Oxfordi Egyetem szemklinikáján. "Hatalmas áttörést jelentene a szemészet tudományában, ha az időben adott genetikai terápiával megóvhatnánk azoknak a látását, akik másképp megvakulhatnának" - mutatott rá a szakember.

Új génterápia nyújthat megoldást az időskori makuladegenerációval szemben
Új génterápia nyújthat megoldást az időskori makuladegenerációval szemben (fotó: 123rf)

Hogyan segít az új terápia?

Tavaly a londoni Moorfields Szemkórház orvosai két AMD-s beteg látását állították helyre úgy, hogy a szemfenék károsodott területére őssejteket ültettek be. Azt remélik, az őssejtterápia sok embernek visszaadhatja a látását.

A makula vagy sárgafolt a retina éleslátásért felelős része, időskori sorvadása a retinasejtek elhalását jelenti. Az öregedéssel növekszik az AMD kialakulásának kockázata. A betegség nagyjából 600 ezer embert sújt az Egyesült Királyságban, többségüknek erősen károsodott a látása. A legtöbb betegnek - így a mostani klinikai tesztben részt vevő 10 páciensnek is - úgynevezett száraz AMD-je van, amely fokozatos, akár évekig is eltartó látásromlással jár. Ezzel szemben a nedves AMD gyorsan alakul ki, ha azonban időben észlelik, meg lehet gyógyítani.

Egyes emberek öregedésekor a gének számlájára írható, hogy a szem természetes védekezőmechanizmusai tévedésből elkezdik elpusztítani a retina sejtjeit - ez vezet a látásromláshoz. Az új génterápia során szintetikus gént tartalmazó, ártalmatlan vírust fecskendeztek a szemfenékbe. A vírus "megfertőzte" a retinasejteket, így bejuttatta a jó gént. Ez lehetővé tette a sejtpusztulást megállító fehérje termelését, a makula pedig nem sorvadt tovább.

Az oxfordi klinikai tesztek során először az eljárás biztonságáról bizonyosodnak meg olyan résztvevőkkel, akiknek már romlott valamennyit a látása. Ha a tesztek sikerrel járnak, olyan betegeket is kezelnek majd, akiknek még jó a látása, de már diagnosztizálták náluk az AMD-t.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.