Tönkremegy a diabéteszesek szíve

Kétharmaddal emeli a szívelégtelenség kockázatát és növeli számos más szövődmény rizikóját is a cukorbetegség - állapította meg jelentésében csaknem kétmillió ember adatainak elemzése alapján a brit National Diabetes Audit elnevezésű szervezet.

Az elemzésben az angliai Vércukoreredményei változásairól vezessen naplót a HáziPatika.com-on! A kutatók összehasonlították az egyes szövődmények előfordulási arányát a diabétesszel élő embereknél és az átlagnépességnél, ebből adták meg a kockázatnövekedést jelző számokat.

2010-11-ben az átlag alapján várható 27 300 szívelégtelenség helyett a vizsgált csoportban 45 ezer ilyen eset fordult elő, ami közel kétharmados kockázatemelkedést jelent a cukorbeteg pácienseknél. A szívrohamok száma mintegy másfélszeres volt a diabétesszel élők között, az átlagos 9800 helyett 14 500. Jelentősen több cukorbeteg esett át lábfej- vagy lábamputáción is az átlaghoz viszonyítva.

A jelentés szerzőinek becslése szerint a korai halálozás kockázata 40 százalékkal volt magasabb a cukorbetegek között az átlagnépességhez viszonyítva - közölte a BBC hírszolgálata.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!