Halálos tévedés: apróságon múlt a diabéteszes beteg élete

Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt az ügyészség kedden egy orvos ellen, aki félreértelmezte a vércukorszintmérő jelzését és az általa ellátott beteg meghalt.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, a fővárosi XVIII. és XIX. kerületi ügyészség P. Nóra ellen foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat. A vádirat lényege szerint P. Nóra 2011. február 7-én a hajnali órákban, a XIX. kerületben - ügyeletes orvosként - megvizsgálta a cukorbetegségben szenvedő sértettet. A vizsgálat során a vádlott a vércukorszintmérő jelzését félreértelmezte, majd anélkül, hogy megbizonyosodott volna a sértett vércukorszintjéről, cukros vizet itatott vele. Mivel a sértett állapota tovább romlott, a vádlott ismételten megjelent a beteg lakásán, de a vércukorszintmérő jelzését ekkor is félreértelmezte, és csak a segédasszisztens figyelmeztetése alapján észlelte, hogy a sértett vércukorszintje túlságosan magas. A vádlott ezt követően értesítette a mentőket, azonban a beteg - a szakszerű orvosi ellátás ellenére a mentőben elhunyt. Az ügyészség szerint az orvos által megitatott cukros oldat elfogyasztása és a beteg halála között "részben ok-okozati összefüggés állapítható meg, mivel a magas vércukorszint részben természetes okú alapbetegség eredményeként az orvosi ellátástól függetlenül alakult ki".

Diabéteszes vészhelyzetek - Alacsony vagy magas?

Hipoglikémiáról akkor beszélünk, ha a vércukorszint hirtelen alacsonnyá válik, ami elsősorban az inzulint kapó betegeknél fordulhat elő, de a tablettával kezelteknek is számítaniuk kell rá. A tünetek kezdetben izzadással, remegéssel, gyengeséggel, éhségérzettel, esetleg hányingerrel jelentkeznek. Ha a beteg nem jut cukorhoz, a tünetek súlyosbodnak, és zavartság, elkent beszéd, álmosság, eszméletvesztés, görcsök, súlyos esetben kóma alakul ki. Előidézheti például, ha az inzulin beadása vagy a gyógyszer bevétele után egy étkezés kimarad. A fenti tünetek jelentkezésekor - amíg a beteg magánál van, és nyelni tud - valamilyen gyorsan felszívódó formában (például cukros víz, csokoládé, gyümölcslé, szőlőcukor-tabletta, keksz stb.) azonnali glükózbevitelre van szükség.

A gyakorlott cukorbeteg rendszerint felismeri a közelgő, veszélyt jelző tüneteket, és időben segítséget kér, vagy ellátja magát. A szénhidrát bevitelét követően a beteg állapota rendszerint percek alatt rendeződik.

A vércukorszint jelentős megemelkedése, a hiperglikémia elsősorban tablettás cukorbetegeknél alakul ki, ha nem szedik a gyógyszereiket, nem ellenőrzik vércukorszintjüket, vagy még nem ismert a betegségük miatt kerülnek ilyen helyzetbe. Fertőzések következtében is jelentőse megemelkedhet a diabéteszes betegek vércukorszintje. Stressz, betegségek és nagy mennyiségű alkohol is előidézheti ezt az állapotot. Tünetei: jelentős szomjúság, fokozott vizeletürítés, lábikragörcsök, zavartság, rángógörcsök, végül pedig kóma alakulhat ki. Ez az állapot azonnali kórházi ellátást igényel, mert kezelés nélkül a beteg halálához vezethet.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Derült vagy gyengén felhős idő várható, majd estétől észak felől - nagyrészt magasszintű - felhők sodródnak fölénk, de lesznek derült tájak, valamint időszakok is. Az északi, északkeleti hétfő határnál hajnalban elvétve nem kizárt jelentéktelen eső, zápor. A szél estére legyengül, sőt sokfelé teljesen le is áll.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő.Hajnalra általában 11 és 17 fok közé süllyed a hőmérséklet, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?