Egy perc mozgás a diabétesz ellen

Ha heti háromszor egy percet, vagyis egy héten csupán három percet szobabiciklizéssel töltünk, megakadályozhatjuk a kettes típusú cukorbetegség kialakulását - állítják a Bath Egyetem kutatói.

A kettes típusú cukorbetegség egyre több embert érint szerte a világon. Kialakulásában nagy szerepet játszik az elhízás és a mozgásszegény életmód. A betegség következtében súlyos szem-és veseproblémák léphetnek fel, valamint ha valaki nem veszi komolyan, előrehaladott állapotban a végtagok elvesztésével is járhat. A rendszeres testmozgás azonban segíthet alacsonyan tartani a vércukorszintet.

A kutatók önkénteseket kértek fel, hogy heti három alkalommal csupán 20 másodpercnyi ideig szobabiciklizzenek, akkor azonban nagyon gyorsan. Hat hét után az eredmények döbbenetesek voltak: a résztvevők inzulintermelése 28 százalékkal javult.

"Az izmok glikogén formájában cukrot tárolnak, amit a mozgás során felhasznál a szervezet. Ahhoz, hogy az edzés után ezeket újratermelje a szervezet, a vérből kell felvennie a cukrot. Mozgásszegény életmódot folytató emberek esetében az izmoknak kevésbé van szükségük erre, ami oda vezethet, hogy elvesztik az inzulinérzékenységüket, és kialakulhat a kettes típusú cukorbetegség" - magyarázta Dr. Niels Vollaard, a kutatás vezetője.

A 20 másodperces edzések sikerének a titka, hogy a résztvevők sokkal gyorsabban tekertek, mint egy hosszabb edzés alatt. Az ilyen sprintek pedig elegendő glikogént képesek lebontani, hogy javuljon az inzulinérzékenység. "Ez teljesen új, soha senki nem talált ilyen egyszerű és gyors módot, hogy javítson az emberek egészségi állapotán" - mondta a kutató. A szakemberek azt is hozzátették, hogy a módszerük cukorbetegségen ugyan javít, a fogyás szempontjából azonban hatástalan, hiszen a szervezetnek nincs elég ideje, hogy kalóriákat égessen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.