A cukorbeteg tüdőrákosok tovább élnek

Tovább élnek azok a tüdőrákosok, akiknél diabéteszt is diagnosztizáltak, mint azok, akik nem szenvednek cukorbetegségben - derítették ki norvég kutatók. Magyarázatot azonban nem találtak a jelenségre.

A Trondheimi Egyetemen végzett kutatásban közel 1677 tüdőbeteg adatait vizsgálták meg. Az eredmények azt mutatták, hogy az első évben a cukorbeteg tüdőrákosok túlélési aránya 43 százalék volt, míg a nem cukorbetegeknél ez az arány 28 százalék. A két csoport közötti különbség a második és a harmadik évben egyaránt csökkent, de még így is valamivel több cukorbeteg tüdőrákos maradt életben.

A kutatás során azt is megállapították, hogy a diabéteszes betegeknél ritkábbak az áttétek - a miértre azonban ebben az esetben sem jöttek rá.

A kutatás eredményeiről a Journal of Thoracic Oncology című szaklapban számoltak be.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A gomolyok napközben össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!