Az orvostudomány fejlődésével párhuzamosan, a szerv- és szövetátültetés a gyógyítás egyik leggyorsabban fejlődő ága lett. A legújabb hírek szerint az I. típusú, vagyis inzulin függő diabétesz gyógyítása talán lehetségessé válik hasnyálmirigy, illetve az inzulint termelő béta-sejtek át-, illetve beültetésével.
A nagy tekintélyű amerikai folyóirat, a New England Journal of Medicine számolt be arról a próbálkozásról, amelyben nyolc, súlyos diabéteszes több mint 15 hónapon át megszabadulhatott az inzulintól és a napi többszöri öninjekciózástól hasnyálmirigy-átültetés után. A transzplantációnak ez a fajtája ugyanolyan nehéz, mint az egyéb szervátültetések. Nem az operációs technika kidolgozatlansága, hanem a beültethető szervek hiánya miatt. Az Egyesült Államokban is évente csupán 3000 hasnyálmirigy áll rendelkezésre, és évente körülbelül 750 sikeres átültetést végeznek.
Márpedig a cukorbetegség igazi népbetegség. Becslések szerint 500 000 ember szenved nálunk diabéteszben. Igaz, a túlnyomó többség az időskori cukorbaj áldozata, és kezdetben a betegség diétával is jól karban tartható. A jóval kisebb számú, I.-es típusú cukorbetegek rendszerint fiatalok és mindig inzulinra szorulnak. Az amerikai vizsgálat ez utóbbi csoportban történt.
Magyarországon is próbálkoztak a hasnyálmirigy beültetésével, de Dr. Halmos Tamás diabetológus professzor szerint kevéssé valószínű, hogy ez valaha is a cukorbaj mindennapi gyógymódjává válhat. Részben a költségessége miatt, részben azért, mert annyi cukorbeteg él közöttünk, amennyi donor hasnyálmirigy soha sem fog rendelkezésre állni.
A cukorbaj gyógyításához nincs szükség a teljes hasnyálmirigy beültetésére; elegendő az inzulint termelő béta sejteket beültetni a beteg ember szervezetébe. Igaz, ez is agyhalott donoroktól "nyerhető", ami megnehezíti a módszer elterjedését. Az inzulint termelő sejtek befecskendezése jóval olcsóbb és a beteg számára is sokkal kevésbé megterhelő, ám az elért eredmények nem annyira jók, mint a teljes hasnyálmirigy-beültetés esetén.
Ennek nem annyira a kilökődési folyamat beindulása az oka, vagyis az, hogy a szervezet idegennek ismeri fel a befecskendezett hasnyálmirigy béta sejteket, hanem inkább az, hogy a megkapott, beültetett sejtek nem tudnak úgy megtapadni, mintha a szervezet sajátjai lennének. Sikeres esetben akár egy évig is képesek működni a beültetett béta sejtek, de a tapasztalat szerint, ezek nem tudnak úgy megtapadni, hogy önmagukat tovább termeljék, és akár egy életen keresztül adjanak inzulint.
A béta sejtek beültetése rendszerint nem vált ki olyan heves kilökődési reakciókat, mint az egész szerv beültetése. Ezért a beteg műtéti felkészítése is viszonylag egyszerűbb. De egy idő után ezek a béta sejtek "működésképtelenné" válnak, elpusztulnak, és a betegnek újabb sejtbeültetésre lenne szüksége ahhoz, hogy ne kelljen visszatérnie a rendszeres inzulin-injekcióra.
Ennek a lehetőségnek az szab korlátot, hogy nincs elegendő donor, hasnyálmirigy és béta-sejt ahhoz, hogy minden rászoruló annyiszor kapja meg a sejtbeültetést, ahányszor szüksége van rá. Ha tudnának béta-sejteket szövettenyészetben, laboratóriumban, megfelelő mennyiségben termelni, akkor a gyógymód egyszerűbbé és olcsóbbá válna. Mindez egyáltalán nem utópia, mert vannak már ilyen próbálkozások, amelyek bíztató jövővel kecsegtetnek.
