Ilyen az élet krónikus álmatlansággal

Nevetséges és szomorú, hogy mikkel szembesülnek az emberektől.

„Ez nem olyan, mint amikor valaki megiszik 2 kávéval többet és aztán este nehezen tud elaludni” – kezdi a WebMD-nek adott interjúját Steven Binko. A 33 éves előadóművész saját bevallása szerint immár 15. éve küzd a krónikus álmatlansággal; ami azt jelenti, hogy heti hét napból legalább háromban problémája van az alvással.

„Az egészben a legnehezebb, hogy ha este nem alszol, napközben úgy funkcionálsz, mintha üres tankkal indulnál az autóddal” – teszi még hozzá. A fiatal férfi egyébként úgy tapasztalta, a környezete nehezen érti meg, hogy a kóros álmatlanság nem azonos azzal, hogy néha nem tud aludni.

„Én pontosan ezért szoktam le arról, hogy beszéljek az álmatlanságomról. Tele a padlás a kéretlen jótanácsokkal. 20 éve szenvedek a betegségtől, ennyi idő alatt én már tényleg hallottam mindent” – ezt pedig már egy 45 éves tartalomfejlesztő, LaShawn Wiltz nyilatkozta, aki még ma is sokszor hallja, hogy próbáljon meg meditálni lefekvés előtt.

Az álmatlanság nem olyasmi, amire legyinteni lehet (Fotó: GettyImages)

„A kedvencem az, mikor valaki azt tanácsolja, hogy legyen elalvás előtti rutinom. Több mint két évtizede nem tudok rendesen aludni, már csak emiatt is én vagyok a rutinok királynője. Nem is értem, mit gondolnak az emberek.”

A 40 éves Kristen Alana megengedőbb. Szerinte érthető, hogy aki az esetek többségében könnyen és gyorsan elalszik, nehezen, vagy egyáltalán nem érti meg, min megy keresztül az, akinek ez legfeljebb gyógyszerrel (de sokszor még azzal sem) sikerül.

„Engem azzal tudnak kikergetni a világból, mikor legyintenek a panaszaimra, mondván, hogy az egész csak a fejemben van. A krónikus álmatlanság igenis valós orvosi probléma, mint a migrén, a száraz bőr, vagy az ekcéma. Nekünk is jár, hogy komolyan vegyék a panaszainkat, mint bárki másnak”- mondja.

És ez már csak azért is igaz, mert számtalan tanulmány bizonyította már a tartós alváshiány egészségre gyakorolt káros hatásait.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek főképp a középső tájakon helyenként szétterülhetnek. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!