Fertőtlenítés otthon: így készüljünk az influenzaszezonra

A téli hónapokban nem elég, ha gyakran kezet mosunk és igyekszünk elkerülni a beteg ismerőseinket, kollégáinkat. Ahhoz, hogy minimálisra csökkentsünk az influenzafertőzés esélyét, otthonunkban is körültekintőbben kell takarítanunk.

Habár a légúti fertőzések sokféle úton terjedhetnek (cseppfertőzéssel, levegőben, érintéssel), több kutatás bizonyította, hogy leggyakrabban a kézen keresztül adja át a beteg egy másik embernek a kórokozókat. A kezünkön azonban a vírusok csak rövid ideig élnek meg, használati tárgyainkon viszont jóval tovább - textíliákon például fél napig, keményebb, sima felületű dolgokon pedig akár 48 órán át is. Ezért fontos, hogy influenzaszezonban kiemelt figyelmet fordítsunk otthonunk tisztaságára. Ha a családban felütötte a fejét a betegség, esetleg látogatóba érkezett valaki, aki nem sokkal később influenzás lett, mindenképp ajánlott az alapos fertőtlenítés. Így nagyobb eséllyel megelőzhető , hogy elkapjuk a fertőzést. Az alábbi területeken bújik meg a legtöbb vírus, ezért ezeket semmiképp ne hagyjuk ki a takarításból:

Telefonok, távirányítók, számítógépek

Ezeket a technikai eszközöket használjuk a leggyakrabban, mégis ritkán jut eszünkbe eltisztítani. Pedig előfordulhat, hogy tüsszentés, köhögés után nyomkodjuk őket, majd felveszi valaki más, és így gond nélkül átvándorolhatnak a kórokozózok. Töröljük át mindegyiket reggel és este fertőtlenítő kendővel.

Ilyen fertőtlenítőszerek vannak a kórházakban A kórházi fertőzések igen komoly problémát jelentenek szerte a világban. Ezek ellen a kémiai sterilizáló- és fertőtlenítőszerek a legfontosabb eszközeink. Részletek itt .

Mosdó

A WC fertőtlenítése valószínűleg mindenkinél része a takarító rutinnak, de érdemes gondolni a mosdókagylóra és csapra is, hiszen ezekhez is sokszor hozzáérünk. Egy amerikai kutatás szerint egy beteg lakásában 50 százalék eséllyel találhatóak vírusok a mosdón. Ezenkívül a fürdőszobában a zuhanyfüggönyt és kádkilépőt is ajánlott fertőtleníteni, mert ezeken a nedvesség miatt könnyen megtapadhatnak a kórokozók.

Egy beteg ember lakásában 50 százalék eséllyel találhatóak vírusok a mosdón. Fotó: iStock
Egy beteg ember lakásában 50 százalék eséllyel találhatóak vírusok a mosdón. Fotó: iStock

Asztalok

A konyhában, nappaliban, sőt még a hálószobában (éjjeliszekrények) is megtalálhatóak, gyakran hozzájuk érünk, de a legtöbb esetben csak szárazon töröljük le őket, így a vírusok vígan elélnek rajtuk egy ideig. Influenzaszezonban vegyük ezeket is kezelésbe fertőtlenítő szerekkel - persze csak olyannal, ami nem marja a bútor anyagát!

Ágynemű, matrac

Ha sokat izzadunk éjjel és nem tisztítjuk rendszeresen az ágyneműt és matracot, azzal szó szerint megágyazhatunk a betegségeknek. Cseréljük le legalább hetente a huzatokat, és a takarót is mossuk ki magas hőfokon. Az ágymatracunkat is érdemes gőzzel kifertőtleníteni, ha például párunk beteg.

Plüssállatok

Kisgyermekeknél gyakran előfordul, hogy alig gyógyulnak fel egy betegségből, máris visszaesnek. Ennek hátterében sokszor az áll, hogy a szülők elfelejtik fertőtleníteni a kedvenc állatkáit, amikhez annyira szívesen hozzábújnak a csemeték - ezáltal pedig a kórokozók is átvándorolhatnak rájuk. Mossuk ki őket rendszeresen (betegség után pedig mindenképp), amelyiket pedig nem lehet, azt gőzöljük át!

Kilincsek, fogantyúk, kapcsolók

Bár lakásunk legapróbb kiegészítői, mégis sokszor ezek hordozzák a legnagyobb veszélyt. Szinte mindenki megérinti őket, aki megfordul nálunk, ezért naponta töröljük át őket fertőtlenítő kendővel!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!