IBS
Mindennapok
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod!
A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
Az IBS komoly játékszabályok betartására kényszeríti az érintetteket
Különös betegség az IBS, hiszen pontos oka nem ismert, tünetei sokfélék, a betegek pedig nem is feltétlenül ugyanazokra az ételekre érzékenyek. Éppen ezért nehéz elfogadni, együtt élni vele, a barátoknak beszélni róla. Egy érintettet, Andreát kérdeztük.
Odafigyeléssel kordában tartható az irritábilis bél szindróma
Az irritábilis bél szindróma (IBS) kellemetlen betegség, ám tünetei kellő odafigyeléssel enyhíthetők. Ennek módjáról kérdeztük dr. Papp János belgyógyász és gasztroenterológus szakorvost, aki a Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati Klinikáján egyetemi tanárként is tevékenykedik.
Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Napközben főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.