WHO: aggasztóan terjed a szifilisz

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) komoly aggodalmát fejezte ki kedden ismertetett jelentésében a szexuális úton terjedő betegségekkel szembeni küzdelem kudarcai miatt.

Jelentésében a WHO felhívta figyelmet egyebek mellett arra, hogy míg 2020-ban mintegy 7,1 millióan fertőződtek meg szifilisszel, addig 2022-re ez a szám már 8 millióra duzzadt. A legtöbb új fertőzöttet az afrikai, illetve az amerikai kontinensről jelentették. A bakteriális fertőzésben 2022-ben 230 ezren hunytak el. „A szifilisz növekvő terjedése nagy aggodalomra ad okot” – hangsúlyozta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója Genfben.

A világszervezet szerint naponta több mint egymillió embert fertőznek meg olyan betegségek, mint a szifilisz, a gonorrea, a chlamydia vagy a trichomoniázis. Ez a négy szexuális úton terjedő fertőzés mind kezelhető. Ugyanakkor a HIV-fertőzések száma is csak lassan apad: 2022-ben az új fertőzöttek száma 1,3 millió volt, ami mindössze 200 ezerrel kevesebb a 2020-as évben feljegyzett esetek számánál.

A WHO ezzel együtt előrelépésekről is beszámolt. A HIV-fertőzöttek háromnegyede már hozzá tud jutni az antiretrovirális gyógyszerekhez. A WHO kedvező fejleményként értékelte továbbá azt is, hogy számos ország egészségügyi stratégiákat dolgozott ki, hogy elejét vegye a HIV-, illetve a szifiliszfertőzések átterjedésének az anyákról gyermekeikre.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.