Visszatért Magyarországra a madárinfluenza

A madárinfluenza H5N8 altípusát mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban - közölte csütörtökön a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A Bács-Kiskun megyei Csólyospálos közelében található kacsatartó gazdaságban azonosította március 25-én a madárinfluenza vírusát a Nébih laboratóriuma - olvasható a hatóság közleményében . Az összesen mintegy 32,5 ezer pecsenyekacsát számláló gazdaságban a több szárnyas is elhullott, továbbá megjelentek a betegségre jellemző klinikai tünetek is.

Megjelent a madárinfluenza egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban
Megjelent a madárinfluenza egy Bács-Kiskun megyei gazdaságban. Fotó: illusztráció, Getty Images

A madárinfluenza embereket nem fenyeget, akadnak azonban egyéb fertőzések, amiket állatoktól kaphatunk el. Részletek itt.

A fertőzött állatok leölését már gyanú alapján megkezdték a szakemberek, továbbá a gazdaság körül kijelöltek egy 3 kilométer sugarú védőkörzetet és egy 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet. Hogy miért és hogyan jelent meg a betegség a gazdaságban, arra a folyamatban lévő járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot.

A vándormadarak vonulása miatt a vírus továbbra is folyamatos veszélyt jelent a baromfiállományokra. Emiatt továbbra is érvényben van a baromfik zárt tartásának kötelezettsége. Szintén kötelező a baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, valamint a takarmányt és az almot is zárt helyen tárolni.

Jelenlegi ismerteink szerint a madárinfluenza emberre nem veszélyes, Európában ezzel összefüggésbe hozható emberi megbetegedés nem fordult még elő. A Nébih honlapján szereplő információk szerint biztonságosan fogyasztható minden baromfihús a címkén szerepeltetett lejárati ideig, amennyiben a terméket legálisan működtetett kereskedelmi egységben vásárolták. Természetesen ebben az esetben is fontos betartani a konyhai higiéniai szabályokat, a nem hőkezelt alapanyagokat egymástól elkülönítve kezelni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt fokozatosan vékonyodik és kelet felé távolodik a fátyolfelhőzet, egyre többfelé napos, száraz idő várható. Estétől nyugat, északnyugat felől azonban ismét egyre több fátyolfelhő érkezik. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?