Teljesen felépülhet az agyhártyagyulladásos kislány

Rohamosan javul a fertőző agyhártyagyulladás miatt múlt szombaton kórházba szállított halásztelki óvodás állapota - közölte a helyi Tündérkert Óvoda vezetője a családtól kapott információkra hivatkozva kedd délután az MTI-vel. Újabb megbetegedést nem észleltek az intézményben.

Urbán Miklósné elmondta, hogy a hétvégén még életveszélyes állapotban lévő 4 éves kislányt tudomása szerint kedden dél körül sikerült felébreszteni. A család bizakodó, mert az orvosok úgy nyilatkoztak, hogy a gyermek jól reagál a gyógyszerekre és minden remény megvan a teljes felépülésére.

Az óvodavezető hozzátette: intézményük és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hatékony együttműködésének, valamint a gyors megelőző intézkedéseknek köszönhetően újabb megbetegedés nem fordult elő. A szülők, illetve Halásztelek lakói kezdenek megnyugodni, hétfőtől remélhetőleg az óvodában is teljes lesz a létszám, ugyanis sokan a megfertőződéstől félve inkább otthon tartották a kicsiket.

A Pest megyei tiszti főorvos hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy nincs agyhártyagyulladás-járvány Halásztelken, és a helyi óvodába járók közül jelenleg egyetlen kisgyermeket ápolnak kórházban meningococcus fertőzés miatt. A másik két kórházi ápolásra szoruló óvodásnál kizárták az agyhártyagyulladás gyanúját.

Homor Zsuzsanna tájékoztatása szerint miután megkapták a bejelentést arról, hogy a halásztelki Tündérkert Óvodából egy kislány fertőző agyhártyagyulladásban szenved, a családtagokat és a kislány óvodai csoporttársait két napig szedendő antibiotikummal látták el. Az óvoda többi csoportjából azok, akiknél szintén indokolt volt a fokozott védelem, hétfőn kapták meg a tablettákat.

A középső csoportos kislányt múlt szombaton kellett fertőző agyhártyagyulladás miatt a fővárosi Szent László kórházba szállítani, miután átesett egy hányással, hasmenéssel járó fertőzésen és egy bárányhimlőn. Úgy tudni, hogy a fertőző agyhártyagyulladás kialakulásában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!