Szlávik: amíg nincs nyájimmunitás, addig vigyázni kell

"Ha sok ember lesz beoltva, akkor kevés beteg lesz, és kevesen fognak fertőzni, és vége lesz a járványnak. De ez még jó néhány hónap" - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. A főorvos beszélt az AstraZeneca-oltásról, illetve a poszt-COVID-ról is.

"Van már bevált módszer a koronavírus-betegség ellen - az, hogy vegyük fel az oltást. Így szinte biztos nem leszünk súlyos betegek, nem kerülünk kórházba és nem halunk meg" - szögezte le a beszélgetés során Szlávik János, aki úgy folytatta: a védettség csak a második oltás utáni egy-két hétben alakul ki. Kitért arra is, hogy az első olyan gyógyszer, amellyel hatékonyan lehet kezelni a koronavírus-fertőzést, az idei év végén készülhet el.

Nyáron jöhetnek a komolyabb engedmények

Orvosi kamara: korai még a nyitás A korlátozások feloldásának jelenleg egészségügyi és járványügyi alapon nyugvó szakmai indoka sincs - figyelmeztet a Magyar Orvosi Kamara (MOK). Részletek itt .

A szakember fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy amíg nincs nyájimmunitás, addig vigyázni kell; ha valaki megkapja a védőoltást, akkor megfertőződhet, de alig-alig fertőz tovább. "Ha sok ember lesz beoltva, akkor kevés beteg lesz, és kevesen fognak fertőzni, és vége lesz a járványnak. De ez még jó néhány hónap" - mondta az infektológus. Úgy véli, nagy engedményeket a lakosság negyedének átoltottsága után nem lehet adni, mert ennyivel még nem lehet visszatérni a normális életünkhöz. Szerinte nyáron juthatunk el oda, hogy komolyabb engedményeket lehet tenni. Bár egy focimeccsen a tömeg még akkor is veszélyes lehet, de a strandon talán majd nem kell maszkban napozni, magyarázta.

Adamecz Imre háziorvos beolt egy nőt a Moderna koronavírus elleni oltóanyagának első adagjával nyíregyházi rendelőjében 2021. április 7-én.
Adamecz Imre háziorvos beolt egy nőt a Moderna koronavírus elleni oltóanyagának első adagjával nyíregyházi rendelőjében 2021. április 7-én. Fotó: MTI/Balázs Attila

AstraZeneca: fel kell tüntetni a mellékhatást

Szlávik János beszélt az AstraZeneca oltásával kapcsolatos aggályokról is. Úgy fogalmazott, egy rendkívül ritka mellékhatás alakulhat ki, ezt mostantól fel kell tüntetni, és kutatni fogják, hogy kinél és miért jön létre ez az állapot. Egyelőre annyit látnak, hogy többnyire középkorú nőknél alakul ki, és vélhetően hormonális oka lehet, de ez a kórkép kezelhető, ha időben felfedezik.

Gyakori a gyerekeknél a sokszervi gyulladás

A gyerekekről szólva a szakember elmondta, hogy egyértelműen a brit mutáns miatt fertőződnek meg gyakrabban, és gyakori náluk a sokszervi gyulladás, amely hetekkel az esetleg tünetmentesen átvészelt fertőzés után alakul ki. Szerencsére ez jól kezelhető immunglobulinokkal, nyugtatott meg mindenkit Szlávik János, aki a gyerekek teljes oltását nem látja szükségesnek.

Poszt-COVID: akár egy évig is tarthat a felépülés

Az infektológus a poszt-COVID-szindrómáról úgy nyilatkozott, hogy a betegek akár 20-30 százaléka nehezen tud visszatérni a régi életmódjához. "Gyenge, fáj a feje, ködös a tudatállapota, köhög, nincs erőnléte, ezek mind a poszt-COVID tünetei. Komplex kezelést igényel, már vannak poszt-COVID ambulanciák Magyarországon is. A felépülés hosszú hónapokig, akár egy évig is eltarthat" - így Szlávik János.

Oroszországban bejegyezték az első olyan COVID-19 vakcinát, amelyet célzottan állatoknak fejlesztettek ki. Olvassa el a részleteket cikkünkben !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Elsősorban a Dunától keletre nagyobb területen akár hosszabb időre is felszakadozik a felhőzet, ezzel szemben a Dunántúl nagy részén ismét záródik a felhőtakaró. Időszakos gyenge eső, zápor elszórtan várható. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet a Nyugat-Dunántúlon és Borsodban többnyire 4 és 9, másutt 10 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este -1, +7 fok várható. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!