Siker a gyermekbénulás elleni harcban

A gyermekbénulást okozó poliovírus egy újabb típusát sikerült kiirtani a Föld színéről, ami fontos mérföldkövet jelent a veszélyes kórokozó elleni végső harcban - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

"A 3-as típusú poliovírus kiirtása jelentős lépés a gyermekbénulás-mentes világ felé, ám még nem szabad hátradőlnünk" - hangsúlyozta Matshidiso Moeti, a WHO afrikai régióért felelős igazgatója. A 3-as típus felszámolása azt is jelenti, hogy már csak a vírus 1-es típusa van jelen a világban, a 2-es típust 2015-ben nyilvánították kiirtottnak.

járványos gyermekbénulás, poliovírus, fertőző betegség, védőoltás
Már csak a vírus 1-es típusa ellen kell küzdeni. Fotó: iStock

Még nem ért véget a háború

A WHO 1988-ban indította a gyermekbénulás kiirtását célzó programját, ennek eredményeképpen a fertőzöttek száma 1988 és 2012 között több mint 99 százalékkal csökkent. Az 1-es típusú poliovírus azonban még mindig jelen van Pakisztánban és Afganisztánban, ahol idén eddig 88 embert fertőzött meg. Ez jelentős emelkedést jelent a 2017-es globális mutatókhoz képest, amikor rekordalacsony számú, mindössze 22 esetet jegyeztek fel világszerte.

A gyermekbénulást okozó poliovírus szennyezett élelemmel vagy vízzel, szájon át juthat a szervezetbe. Öt évesnél fiatalabb gyerekek körében gyorsan terjedhet - különösen ott, ahol nem megfelelő a higiénia. A betegség megtámadja az idegrendszert és órákon belül bénulást okozhat.

Az oltás a megelőzés kulcsa

A betegség gyógyíthatatlan, de oltással megelőzhető. Az elmúlt évtizedekben a csecsemőket és gyermekeket célzó országos és regionális oltókampányoknak köszönhetően világszerte drasztikusan csökkent az esetek száma. A Fülöp-szigeteken a múlt hónapban jelentették be, hogy sürgősségi oltási kampányt terveznek, mivel csaknem két évtized után a gyermekbénulás újra megjelent a délkelet-ázsiai államban. Eddig két esetet regisztráltak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!